Arany Mihály 75 évet élt

„Szerdán délben hunyt el édesapám a tatabányai kórházban – mondta a Tatabányában, a Ferencvárosban is futballozó, háromszoros válogatott korábbi labdarúgó. – Sokáig jó egészségnek örvendett, de novemberben gyengélkedni kezdett, kórházba került, ahonnan már nem tudott hazajönni.”

Arany Mihály Debrecenben született 1946. december 12-én. A helyi Kinizsiben nevelkedett, és ott is mutatkozott be a felnőttek között 1964-ben, még a megyei első osztályban. Onnan szúrta ki az akkor aranykorát élő Vasas, ám a szerződtetésére nem került sor, mert bevonult katonának, és így a Kaposvári Honvéd játékosa lett. Két kaposvári idény után, 1968-ban szerződött Tatabányára, ahol sikerült hosszú időre megvetnie a lábát. Hamar ő lett a csapat egyik motorja, akit elsősorban robusztus testfelépítés, labdabiztosság és jó fejelő készség jellemzett. A bányászcsapatban töltött időszaka alatt élte egyik legszebb időszakát a tatabányai klub, amely a kor egyik legmeghatározóbb egyesülete volt akkoriban az országban, és egyben az egyik legkiemelkedőbb vidéki csapat.

Legelőkelőbb helyezése a negyedik hely volt az 1971–1972-es idényben, ezenkívül Magyar Népköztársasági Kupa-döntős is volt 1972-ben, a fináléban a Ferencvárossal szemben maradtak alul 2–1-re a tatabányaiak. Legnagyobb sikere a két Közép-európai Kupa-győzelem 1972-ben és 1973-ban, még akkor is, ha a KK már nem akkoriban élte a fénykorát.

A Tatabánya NB I-es csapatában 302 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, ezzel a klub örökranglistáján a hatodik helyen áll Szabó György (510), Lakatos Károly (407), P. Nagy László (357), Csapó Károly (315) és Laczkó Mihály (305) mögött.

Arany Mihály tizenkét tatabányai idény után 1980 és 1982 között Dorogon vezetett le.