ZTE: korábbi horvát U-válogatott szélsővel erősítettek

2022.01.25. 22:08
null
Grzan mindkét oldalon bevethető szélső (Fotó: ztefc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő ZTE FC hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönbe szerződtette a horvát élvonalban szereplő NK Osijektől a 27 éves, korábbi horvát utánpótlás-válogatott szélsőt Sime Grzant.

A ZTE hivatalos honlapja szerint a 27 éves Grzan a csapat hatodik téli érkezője, posztját tekintve pedig mindkét oldalon bevethető szélső, akit nyárig vett kölcsön a csapat az NK Osijektől.

A ztefc.hu beszámolója szerint Grzan már 17 éves korában bemutatkozott a horvát élvonalban, s több horvát és bosnyák élvonalbeli csapatnál is szerepelt az elmúlt években. A 2020–21-es idényben hét gólt szerzett az NK Istrában, s a nyáron igazolt Eszékre, ahol 13 bajnoki mérkőzésen szerepelt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők: Mocsi Attila
(Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Halmai Ádám (Mol Fehérvár), Sime Grzan (horvát, NK Osijek – Horvátország), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Mihael Rebernik (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár),
Kölcsönből visszatérők:
Szalay Szabolcs (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Fehér Barnabás
Kiszemeltek: Todor Todoroszki (északmacedón, Radnicski Nis – Szerbia), Gjoko Zajkov (északmacedón, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók: Babati Benjamin (Mezőkövesd), Bakary Nimaga (mali, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Skribek Alen (Puskás Akadémia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
15 órája

Távozik a ZTE FC saját nevelésű védője – NS-infó

Labdarúgó NB I
18 órája

A Ferencváros U17-es gólvágóját nagy múltú olasz klub teszteli – NS-infó

Labdarúgó NB I
21 órája

A győri tehetség végleg Olaszországba szerződött – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

Az MTK nyerte a Szuhodovszkiért folyó fővárosi versenyfutást – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 14:01

A Slavia egy magyar ajánlatot visszautasított Tijaniért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.04. 09:45

Stefan Gartenmann is távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.03. 17:39

Gróf Dávid távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.03. 16:48
Ezek is érdekelhetik