Videó: amikor 25 éve, a BL-bravúr után az Újpestet fogadta a Fradi

P. K.P. K.
2020.10.23. 07:50
A Ferencváros labdarúgócsapata kedden erőltetett menetbe kezdett, hiszen Barcelonában lépett pályára a Bajnok Ligájában, szombaton pedig már az Újpestet fogadja az NB I-ben. 25 éve, amikor először bejutott az FTC a BL csoportkörébe, öt nappal az Anderlecht elleni, brüsszeli 1–0-s győzelem után látta vendégül az Újpestet…

25 éve azzal alapozta meg a Ferencváros a Bajnokok Ligájában a csoportkörös szereplését, hogy az akkor még egyfordulós selejtező első mérkőzésén, 1995. augusztus 9-én nagy meglepetésre 1–0-ra győzött a belga Anderlecht vendégeként (az augusztus 23-i visszavágón 1–1-es döntetlen született, így 2–1-gyel jutott tovább az FTC).

Öt nappal a brüsszeli bravúr után pedig már derbin fogadta az Újpestet Novák Dezső csapata. A sok helyzetet hozó mérkőzés főszereplője Zoran Kuntics volt, aki Belgiumban is győztes gólt szerzett: először 11-est harcolt ki, amit Nyilas Elek értékesített, majd egy nagy védelmi hibát kihasználva ő maga állította be a 2–0-s végeredményt.

Legfrissebb hírek

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
1 órája

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
6 órája

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
7 órája

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
8 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
18 órája

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
18 órája

Nem zavarta meg a Ferencvárost Borbély kemény győri fogadtatása, simán megverte a címvédőt

Labdarúgó NB I
20 órája

Gyász: elhunyt Martos Győző

Labdarúgó NB I
Tegnap, 15:48