Nyíregyháza: a Fradi-védő és két grúz játékos a Szparival edz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.12. 14:10
Bosnjak Predrag, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros balhátvédje, valamint két grúz próbajátékos a Nyíregyháza Spartacusszal edz.

A Városi Stadionban történt találkozás majd eligazítás után az örökösföldi műfüves pályához buszozott át a Szpari kerete. Mátyus János itt vezényelte első 2015-ös edzését.

„Nem lesz ráhangoló edzés, már ma elkezdjük a felkészülést. A héten több tréningünk lesz, a jövő héttől pedig már edzőmérkőzéseket is játszunk – mondta Mátyus János vezetőedző a nyiregyhazaspartacus.hu-nak. – Bosnjak Predrag velünk edzhet, engedélyt kapott a Ferencvárostól, szeretnénk őt kölcsön venni.”

Illés Zoltán, a válogatott labdarúgó menedzsere a Nemzeti Sport Online-nak korábban elmondta, az FTC és a játékos is szeretné közösen folytatni, ezért a zöld-fehérek csak kölcsönbe engedik el a védőt.

A nyíregyháziakkal két grúz próbajátékos is együtt készül. Dato Darcimelija és Givi Joszeliani is a kerettel edz. Utóbbi játékos 2013-ban a Kecskemét futballistája volt.

„A kiesés elől menekülő csapatok pánikszerűen igazolnak – mondta Mátyus. – Mi is megnéztünk közel száz játékost, de próbáljuk csak a minőséget szem előtt tartani. Óriási a tét tavasszal, nagyon kevés mérkőzés maradt a bajnokságból, és mindenki szeretne megkapaszkodni az első osztályban, így nagy harc lesz.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők: Hajnal Tamás (szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Popov Patrik, Haris Attila
Kiszemeltek: Elek Ákos (DVTK), Marcos Júnior (brazil, Fluminense, legutóbb kölcsönben Vitória – Brazília), Varga Roland (Győri ETO)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Bosnjak Predrag (szerb-magyar, kölcsönbe, Nyíregyháza?), Holman Dávid (Lech Poznan – Lengyelország), David Mateos (spanyol, érdeklődnek iránta: Betis – Spanyolország)
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Perger Géza Bence (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Bori Gábor (DVTK), Bosnjak Predrag (FTC), Czvitkovics Péter (PAFC, szabadon igazolható), Csizmadia Csaba (Lombard Pápa), Dato Darcimelija (grúz, FK Szevasztopol II – Ukrajna), Givi Joszeliani (grúz, Szpartaki – Grúzia) Kovács Gábor (Paks), Völgyi Dániel (Győri ETO)

Távozók: Huszák Tamás, Molnár Marcell, Patály János, Póti Krisztián, Spitzmüller István (érdeklődnek iránta: Békéscsaba), Borisz Zsivanovics (szerb)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak:

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik