NB I: Nem szabad elfelejtenünk, hogy a Vidi mezét viseljük – Rus

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.03.06. 22:10
null
Adrian Rus szerint mentális problémákkal küzd a csapat (Fotó: Török Attila)
A Mol Fehérvár sorozatban hatodik mérkőzésén szenvedett vereséget, hiszen a Zalaegerszegi TE otthonában is 2–0-ra kikapott. A találkozót követően Michael Boris elmondta, fel kell oldaniuk a görcsösséget, míg Hangya Szilveszter a játékosok önbizalmára panaszkodott, Adrian Rus pedig a mentális állapotra.

 

Waltner Róbert, a Zalaegerszeg vezetőedzője a sajtótájékoztatón elmondta, úgy tűnik, mostanra érik be a munkájuk gyümölcse, és úgy gondolja, jobban futballoztak mint a Mol Fehérvár. „Tudtuk, eredménykényszerben játszanak, hiszen az idén még nem nyertek bajnoki meccset. Valóban egyértelműnek tűnik a győzelmünk, de nem szabad lebecsülni a Mol Fehérvárt." Hozzátette, olyan játékosok is átlagon felül teljesítettek, akik korábban nem kaptak sok lehetőséget, mint például Mocsi Attila.

„Csak azokról a találkozókról tudok nyilatkozni, amelyeken én ültem a kispadon. Valamennyi meccsen volt rá esély, hogy eredményesebbek legyünk" – nyilatkozta Michael Boris, a Mol Fehérvár vezetőedzője. Hozzátette, az edzéseken jól, és fegyelmezetten dolgozik a csapat, de nagyon nehéz kikeveredni ebből a rossz sorozatból.

A német szakember arról is beszélt, hogy a ZTE megérdemelten nyert, de minden másképp alakulhatott volna, ha a második félidő elején egyenlítenek. „A görcsösséget is fel kell oldani, hogy elinduljunk fölfelé.”

Hangya Szilveszter, a Mol Fehérvár hátvédje a molfehervarfc.hu-nak nyilatkozott könnyes szemmel. „Azt beszéltük egész héten, hogy figyeljünk a nagy bedobásokra, erre kaptunk egy ilyen gólt. Saját magunknak nehezítjük meg az összes meccset, utána meg futunk az eredmény után. Elég hitehagyott volt a játékunk a meg nem adott gól után."

Hozzátette, nem tudja, hogyan lábalnak ki a mostani helyzetből, hihetetlen az, ami történik. „Valamilyen úton-módon pontot kell szerezniük, nem a győzelemre gondolok, hanem mondjuk egy döntetlenre. Rossz így pályára lépni, a játékosoknak már önbizalmuk sincs, a Fradi ellen vissza kell ezt valahogy hozni, legalább egy ponttal.”

A csapat középhátvédje, Adrian Rus a klub honlapjának és a Nemzeti Sportnak is elmondta, jó kérdés, hogy miért nem megy a csapatnak a játék. „Nem ezt érdemlik a szurkolók és a klub sem, és azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a Vidi mezét viseljük. Nincsenek erőnléti gondjaink, a felkészülés rendben volt, mentális problémák vannak, de nem tudom pontosan, hogy mi a gond."

A másik oldalról Huszti András, a zalaegerszegiek első góljának szerzője elmondta, értékes három pontot szereztek, amiért jár a csapatnak a gratuláció. „Hogy milyen folytatást remélek? Szeretnénk egyre feljebb kapaszkodni a tabellán" – mondta a védő.

LABDARÚGÓ NB I
23. FORDULÓ
ZTE FC–Mol Fehérvár FC 2–0 (Huszti A. 12., Koszta M. 83. – 11-esből)
Zalaegerszeg,ZTE Aréna,2056néző.Vezette:Csonka

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 14 4 5 39–19 +20 46
2. Puskás Akadémia 23 12 5 6 31–25 +6 41
3. Kisvárda 23 11 8 4 38–24 +14 41
4. Paksi FC 23 10 4 9 60–46 +14 34
5. Zalaegerszegi TE 23 9 6 8 33–39 –6 33
6. Mol Fehérvár 23 8 5 10 28–31 –3 29
7. Budapest Honvéd 23 8 4 11 39–39 0 28
8. Debreceni VSC 23 7 7 9 38–38 0 28
9. Újpest FC 23 7 6 10 31–35 –4 27
10. Mezőkövesd 23 7 6 10 26–38 –12 27
11. Gyirmót FC Győr 23 6 7 10 24–33 –9 25
12. MTK Budapest23561217–37–2021
NB I, 2021–2022, 23. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Március 4., péntek
Gyirmót FC Győr–MTK Budapest 1–1
Gyirmót,Alcufer StadionBogár Gergő
972
Március 5., szombat
Paksi FC–Mezőkövesd 4–0
Paks,Paksi FC StadionAndó-Szabó Sándor1250
Újpest FC–Puskás Akadémia 2–1Budapest,Szusza Ferenc StadionBognár Tamás
2512
Budapest Honvéd–DVSC 4–2Budapest,Bozsik ArénaVad II István
2624
Március 6., vasárnap
ZTE FC–Mol Fehérvár FC 2–0Zalaegerszeg,ZTE ArénaCsonka Bence
2056
Ferencváros–Kisvárda 2–1Budapest,Groupama ArénaPintér Csaba
6727

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik