Hiába az edzőváltás, kikapott odahaza az MTK

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2021.10.15. 19:50
A labdarúgó NB I 9. fordulójának nyitó mérkőzésén a nemrégiben edzőváltáson áteső MTK 1–0-ra kikapott odahaza a Puskás Akadémiától.
Az első félidő a mezőnyharc jegyében telt (Fotó: Földi Imre)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Az első félidő a mezőnyharc jegyében telt (Fotó: Földi Imre) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

 

LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ
MTK Budapest–Puskás Akadémia FC 0–1
(Komáromi 69.)
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1675 néző. Vezette: Karakó

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Csaknem öt esztendeje, 2016 decemberében felelt legutóbb egyedül a szakmai munka irányításáért Teodoru Vaszilisz az élvonalban. Az MTK jelenlegi megbízott, akkori vezetőedzője a Ferencváros elleni döntetlent követően (1–1) adta át helyét utódjának, Tamási Zsoltnak, a csapat egyébként az idény végén, 2017 tavaszán kiesett az NB I-ből. Egyelőre hasonló szégyen nem fenyegeti az MTK-t, mivel a hetedik helyről várta a kilencedik fordulót, a vezetőség mégis Giovanni Costantino menesztése mellett döntött, illetve jelezte, hogy átmenetileg mindenképpen az eddigi másodedző, Teodoru Vaszilisz veszi át az olasz edző helyét.

Az edzőváltás mellett amúgy nagy horderejű változás nem történt az MTK-nál, legfeljebb annyit érdemes megjegyezni, hogy a tizenhat esztendős Vancsa Zalán – ebben az idényben először – bekerült a kezdőcsapatba. Egyébiránt az első félidőben többnyire a kék-fehérek térfelén játszottak a csapatok, de a Puskás Akadémia mezőnyfölénye a helyzetek számában nem mutatkozott meg. A távoli lövéseknél Milan Mijatovics könnyedén kapta le a labdákat a levegőből, az oldalbeadások pedig egyáltalán nem jelentettek veszélyt a hazaiak kapujára.

Az MTK a 32. percben lőtt először kapura, de Sebastián Herrera szabadrúgása után Tóth Balázsnak nem okozott gondot a védés, s bár néhány másodperccel később jobban kellett figyelnie, Bojan Miovszki közeli lövésénél a labda laposan éppen a felcsúti kapushoz gurult. A szűk egyperces futballélményt követően ismét visszaállt a nagy nihil, a két csapat a pálya közepén gyűrte egymást.

A második félidő hasonlóan kezdődött, mint az első, vagyis a felcsútiak támadtak ugyan, de olykor egy-egy felkészülési mérkőzésen nagyobb a lendület, mint ezen a bajnokin volt. Serdülőknél dicséretet jelentene, hogy a vendégek legalább némi mezőnyfölényben futballoztak, de itt profi futballisták küzdöttek, s a fizető nézőknek büntetés volt nézni az eseménytelenséget. Szintén híven tükrözte a színvonalat, hogy Szrdjan Dimitrov az 59. percben a tizenhatos bal oldali csücskétől végzett el szabadrúgást, csapattársai annak rendje és módja szerint tolongtak a tizenhatoson belül, majd a szerb légiós magasan a kapu fölé ívelte a labdát – fél perccel később már a kispadon figyelte tovább a mérkőzést.

Némileg feljavult az MTK, s úgy tíz percen keresztül többet is támadott, helyzetet azonban továbbra sem alakított ki, sőt a 69. percben a Puskás Akadémia megszerezte a vezetést a 19 esztendős Komáromi György révén. A kék-fehérek játékából nemcsak az átütőerő, a lendület és a kreativitás is hiányzott, s összességében a péntek esti mellett a legutóbbi két fordulóban, a Mezőkövesd (1–0) és a ZTE FC (0–2) ellen mutatott teljesítmény is roppant gyengére sikerült.

Természetesen a vendégek sem lehetnek büszkék a mutatott játékra, a mérkőzés legnagyobb izgalmát Tóth Balázs kiugrott válla jelentette a hajrában, a felcsúti kapust le is kellett cserélni. Mindenesetre győzelmével a Puskás Akadémia a harmadik helyre lépett előre a tabellán, s az ősszel továbbra is veretlen idegenben. 0–1

Az Újpest (2–1), a ZTE FC (3–1) és a Gyirmót (1–0) után a Hidegkuti-stadionból is elvitte a három pontot a felcsúti együttes, csupán a Mol Fehérvár otthonában (0–0) veszített pontokat.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2021–2022, 9. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 15., péntek
MTK Budapest–Puskás Akadémia 0–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionKarakó Ferenc
1675
Október 16., szombat
14.45: Gyirmót FC Győr–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
Gyirmót, Alcufer Stadion
17.00: Ferencvárosi TC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
19.30: Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Október 17., vasárnap
14.30: Kisvárda–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Kisvárda, Várkerti Stadion
17.00: Mezőkövesd–DVSC (Tv: M4 Sport)
Mezőkövesd, Városi Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 17–7 +10 18
2. Kisvárda 8 6 2 13–8 +5 18
3. Puskás Akadémia 8 5 1 2 10–9 +1 16
4. Paksi FC 8 4 1 3 23–18 +5 13
5. Budapest Honvéd 8 4 1 3 14–12 +2 13
6. Mol Fehérvár 8 2 5 1 9–8 +1 11
7. MTK Budapest 9 3 1 5 9–12 –3 10
8. Debreceni VSC 8 2 3 3 19–15 +4 9
9. Zalaegerszegi TE 8 2 2 4 13–18 –5 8
10. Mezőkövesd 8 2 2 4 9–15 –6 8
11. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 8–15 –7 6
12. Újpest FC83510–17–73
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik