NB I: Edző- és játékosváltás helyett együtt kimásztunk ebből – Hornyák

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.11.21. 17:23
null
Hornyák Zsolt úgy érzi: jól jött csapatának a kéthetes szünet (Fotó: Török Attila)
A Puskás Akadémia magabiztos játékkal 3–0-ra legyőzte a vendég Budafokot a labdarúgó NB I 11. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A budafokiak trénere, Csizmadia Csaba nehezen találta a szavakat csapata háromgólos vereségére.

„A játékosok felvették ezt az edzőmeccs jellegű hangulatot, a ritmusunk is ennek megfelelő volt, ez korábban nem volt jellemző ránk. A csere is megfoghatta a csapatot az elején, de ez nem kifogás, teljes mértékben megérdemelt a Puskás győzelme, mert mindenben jobb volt nálunk. Vannak ilyen meccsek, tanulni kell belőlük, és koncentrálni a következőre.”

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt azzal kezdte: csapata végre kompaktul nézett ki.

„A küzdőszellem és a mozgás is rendben volt, sokat segített nekünk a válogatott szünet. Elég jól néztek ki a fiúk, nem tudok olyat mondani, aki kevesebbet tett volna hozzá. Végig megvolt a küzdőszellem, ez hozta meg a jó eredményt. A játékosok megértették, mi volt korábban a rossz, és próbáltak rajta javítani. Ez majdhogynem fontosabb, mint az eredmény. Persze, nagyon örülök a három nullának ebben a nehéz időszakban, amikor alig tudtunk pontot szerezni a bajnokságban.”

A Nemzeti Sport arról érdeklődött: mivel telt Felcsúton a válogatott miatti szünet.

„Nagyon fontos volt számunkra egy olyan sikertelen mérkőzés után, amelyiken hat gólt kaptunk. Nem tagadom, nagyon jól jött a számunkra. Sokat beszélgettünk ebben a két hétben amellett, hogy sokat edzettünk. Próbáltunk váltani, voltak itt kérdések, hogy esetleg játékost, edzőt is kell. De nem váltottunk, hanem stabilizáltunk, és arról beszélgettünk, hogyan tudunk közösen kimászni ebből a gödörből. A játékosok jól felfogták, és ki tudták hozni a pályára is, amit megbeszéltünk.”

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ
Puskás Akadémia FC–Budafoki MTE 3–0 (1–0)
Felcsút,Pancho Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Pillók
Gólszerző: Knezevic (39.), Mance (58., 72.)

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 9 7 2 19–4 +15 23
2. Kisvárda 10 6 1 3 16–14 +2 19
3. MTK Budapest 11 5 3 3 18–14 +4 18
4. Paksi FC 11 5 2 4 22–19 +3 17
5. Mol Fehérvár 9 4 4 1 22–14 +8 16
6. Puskás Akadémia 11 5 6 16–21 –5 15
7. Budafoki MTE 9 4 1 4 13–16 –3 13
8. Zalaegerszegi TE 10 3 2 5 18–20 –2 11
9. Diósgyőri VTK 9 3 1 5 14–14 0 10
10. Újpest FC 10 3 1 6 11–24 –13 10
11. Budapest Honvéd 10 2 3 5 14–16 –2 9
12. Mezőkövesd 11 2 2 7 8–15 –7 8
NB I, 2020–2021, 11. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NOVEMBER 20., PÉNTEK
Kisvárda–Paksi FC 3–1Kisvárda,Várkerti StadionKáprály Mihály
NOVEMBER 21., SZOMBAT
Puskás Akadémia–Budafoki MTE 3–0Felcsút,Pancho ArénaPillók Ádám
Mezőkövesd–MTK Budapest 0–1
Mezőkövesd, Városi StadionErdős József
Budapest Honvéd–Ferencváros 0–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
NOVEMBER 22., VASÁRNAP
17.00: Mol Fehérvár FC–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó
Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC – elhalasztva
Új időpont: december 23, 18.00
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik