MTK: szerződést hosszabbítottak a fiatal középpályással

SZ. R.SZ. R.
2021.06.10. 11:38
null
Mezei Szabolcs további három évre kötelezte el magát a „kék-fehéreknél" (Fotó: mtkbudapest.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be az MTK Budapest, hogy 2024 nyaráig szóló megállapodást írt alá a klub középpályásával, Mezei Szabolccsal. A 20 éves futballista 2015-ben csatlakozott a fővárosi együtteshez.

 

„Már egész fiatalon is erős, határozott személyiség volt, csapatkapitánya a korosztályos csapatoknak. Tudta, hogy miért jön az MTK-hoz és hova szeretne eljutni. A klub pedig továbbra is minden támogatást megad neki, hogy elérhesse céljait" – nyilatkozta a klub honlapjának Polyák Balázs, az MTK Budapest sportigazgatója.

Mezei Szabolcs 19 évesen mutatkozott be az NB I-ben, s az elmúlt idényben 2113 percet töltött a pályán, amely idő alatt három gólt szerzett és öt gólpasszt adott. A középpályás csapata mellett az U21-es válogatott alapembere is.

Az MTK korábban Kata Mihállyal is szerződést hosszabbított, aki további két évre kötelezte el magát a klubhoz.

Legfrissebb hírek

„Talán az idény legjobb teljesítményét nyújtottuk” – Gert Remmel a Puskás Akadémia legyőzése után

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:15

Túl az NB I-es idény első harmadán – senki sem szökött meg

Labdarúgó NB I
2026.10.30. 11:19

Kubatov Gábor: Engem nem lehet megzsarolni

Labdarúgó NB I
2026.10.28. 11:55

A hajrában szerzett két góllal a Paks legyőzte idegenben a Vasast

Labdarúgó NB I
2026.10.25. 15:10

Szappanos Péter: Szoboszlai akkor is az egyik legjobb barátom lenne, ha Mezőkövesden játszana

Labdarúgó NB I
2026.10.22. 17:01

NS-infó: ez állhat az Erős Gábor távozásáról szóló pletykák hátterében

Labdarúgó NB I
2026.10.18. 16:17

Szélesi Zoltán: Bosszantó, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésből nyert a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2026.10.18. 08:22

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Labdarúgó NB I
2026.10.17. 22:22