MLSZ: Csányi Sándor nagyobb együttműködést vár a szurkolóktól

2022.01.27. 19:26
null
Csányi Sándor (Fotó: Világgazdaság/Kallus György)
Az OTP Bank Liga tavaszi rajtja előtt az M4 Sportnak nyilatkozott Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, aki egyebek mellett elmondta, hogy a szövetség középtávú célja az élvonalbeli bajnokság 16 csapatosra bővítése, egyelőre azonban a hazai akadémiai rendszer nem tudná kiszolgálni a nagyobb mezőnyt.

„A szakemberek meggyőztek arról, hogy bár nem mondunk le a tizenhat csapatra vonatkozó bővítésről, erre csak két-három év múlva kerülhet sor – fogalmazott az MLSZ-elnök. – A tizenkét csapat mellett az egyik fő indok az volt, hogy javult a bajnokság színvonala, sok a valódi tétmérkőzés, akár az első, akár a hátsó felét nézzük a tabellának. A másik, hogy figyelembe véve a fiatalok beépítésének a követelményét, az akadémiák a jelenlegi játékoskibocsátást figyelembe véve még nem tudnának tizenhat csapatot minőségi játékosokkal feltölteni. Ezért egyelőre marad a tizenkét csapat, de a célt megtartva a tizenhat felé megyünk.”

Hozzátette, az NB II létszámát azért szűkítik két idényen belül húszról tizenhatra, mert jelentős minőségi különbségek vannak négy-öt csapat és a többi együttes között.

Az MLSZ tervezi a vezetőedzői poszt betöltéséhez szükséges feltételek szigorítását az élvonalban, a koronavírus-járvány elmúltával bevezetik, hogy az NB I-ben csak pro licences szakember lehet vezetőedző, azt a klubot pedig, amelyik megpróbálja ezt a szabályt kijátszani, pénzbüntetéssel sújtják: „Az új szabályozás elkészült, csak várjuk a könnyebb időket…"

A válogatottra áttérve Csányi Sándor azt mondta, hogy a büntetések elkerülése érdekében szigorítani tervezik a nemzeti csapat mérkőzéseire történő belépést és fokozni az ellenőrzést a meccsek alatt. Ugyanakkor nem tartja jónak a nemzetközi és az európai szövetség jelenlegi szabályozását, amely mérlegelés nélkül bünteti a rasszista és a homofób megnyilvánulást a lelátón. Lát esélyt az enyhítésre a FIFA és az UEFA részéről, miközben szerinte a szurkolók részéről is nagyobb együttműködésre lenne szükség.

„Le kellene ülni a szurkolókkal, csak az a baj, hogy nincs olyan vezető csoport a szurkolók között, amely reprezentálná a teljes ultraszektort, tehát nagyon nehéz egyeztetni. A fekete trikót is állandóan a szememre vetik, ami ugyan nem szabályellenes, nem kapunk érte büntetést, de kétségtelenül rosszul mutat, mert az UEFA-nál és a FIFA-nál is korábbi történelmi eseményekkel azonosítják. Amit tudok, azt megteszem, de nagyobb együttműködést várnék a szurkolóktól is.”

Az M4 Sporton látható teljes interjúban Csányi Sándor reagált arra is, amit az utánpótlás-válogatottak vezetői posztjáról a napokban távozó Fehér Csaba lapunknak elmondott (így például azt is, miszerint Barczi Róbert sportigazgató elvárta tőle, hogy befolyásos szülőkkel egyeztessen a válogatási elvekkel kapcsolatban), és kiállt a szövetségben dolgozó kollégái mellett.

Lapunk megkeresésére Fehér Csaba kommentálta az interjúban rá vonatkozó megjegyzéseket, amelyet így foglalt össze: „Az utánpótlás-nevelésben a legnagyobb bűn, amit elkövethetünk, ha a játékosoknak megsértjük a becsületes munkába vetett hitét”, ugyanakkor az általa elmondott, a szakmai munkát is érintő szituációk kapcsán lapunkban hamarosan összeállítást készítünk, amelyben bővebben is szó esik a volt válogatott labdarúgó által problémásnak tartott jelenségekről.

Legfrissebb hírek

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 10:29

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Marco Rossi: Az embereket lelkesíti a magyar válogatott

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:15

MLSZ: felfüggesztett zárt kapus büntetés az ETO FC-nek, életbe lépett a Vasas büntetése

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 19:05

„Ezzel teljessé vált a gyűjteményünk” – Csányi Sándor a Puskás Arénának ítélt Konferencialiga-döntőről

Konferencialiga
2026.09.15. 14:58

Újabb nagy meccs a Puskás Arénában: 2029-ben Budapesten lesz a Konferencialiga döntője

Konferencialiga
2026.09.15. 11:57

NB II: képernyőre kerül októberben a Diósgyőr és a listavezető is

Labdarúgó NB II
2026.09.14. 22:56

Egy NB I-es párharc a Magyar Kupában, a Ferencváros harmadosztályú csapatot kapott

Labdarúgó NB I
2026.09.14. 19:44