MK: Csak az FTC elleni meccsek előtt szokott ennyi barátom lenni – Tóth László

2020.06.02. 10:58
Szerdán a Budapest Honvéd ellen játssza története első Magyar Kupa-döntőjét a Mezőkövesd Zsóry. A matyóföldi klub szakmai igazgatójával, Tóth Lászlóval beszélgetett az NSO Tv stábja. A nagy menetelés mellett szóba került, hogy buszokkal és vonattal is jönnek szurkolók a Puskás Arénába, illetve beszélt arról: csak a Ferencváros elleni meccsek előtt szokta azt érezni, hogy ilyen sok barátja van – mindenki jegyhez szeretne jutni természetesen. Emellett szót ejtettünk a fogadalmáról is...

A Mezőkövesd Zsóry szakmai igazgatója, Tóth László elárulta: céljuk volt, hogy bejussanak a kupadöntőbe.

„Ezt elértük. Nagyon sokat dolgozott érte a vezetőség, a stáb, a játékosok. Most kezdődik még igazán a munka, mert az elnökünk például azt szervezte egész hétvégén, hogy minél több Mezőkövesdhez közel álló szurkoló jelen legyen a mérkőzésen. Biztosít számukra különvonatot, autóbuszt, valamennyi utánpótláskorú gyerekünk ott lesz a mérkőzésen szülői kísérettel. Úgyhogy mindent elkövetünk azért, hogy megörvendeztessük azokat, akik eddig szurkoltak és kiszurkolták a kupadöntőt.”

Videónkban a szakember beszél a mezőkövesdi futball titkáról, a játékstílusukról, a hirtelen feltűnő, 30 éve nem látott barátokról, illetve a fogadalmáról is.

JÚNIUS 3., SZERDA
MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
20.00:
Bp. Honvéd–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Videókon a belga csoda: így fordítottak Tielemansék kétgólos hátrányból Szenegál ellen

Foci vb 2026
11 órája

Diarra és Sarr góljával kettővel vezetett Szenegál Belgium ellen – videók

Foci vb 2026
13 órája

Videó: Mbappé és Haaland betalált, Mexikó is nyert – a játéknap góljai egy helyen

Foci vb 2026
Tegnap, 7:19

…ez pedig már a továbbjutás kiváltotta örömmámor a marokkói főváros utcáin – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:43

Így ünnepelték a marokkói egyenlítést a rabati stadionban – videó

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:28

Német és holland kiesés, brazil továbbjutás – három meccs, hét gól, két tizenegyespárbaj egy helyen

Foci vb 2026
2026.06.30. 07:07

Videó: ezt a holland–marokkói tizenegyespárbajt még sokáig emlegetjük majd...

Foci vb 2026
2026.06.30. 06:40

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
2026.06.30. 02:29
Ezek is érdekelhetik