MK: a Honvéd és a Mezőkövesd is egymilliós bírságot kapott

M. D.M. D.
2020.06.05. 17:22
null
Djordje Kamber és a Honvéd-szurkolók (Fotó: Török Attila)
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Magyar Kupa-döntő mindkét résztvevőjét, a Budapest Honvédot és a Mezőkövesdet is egymillió forintos pénzbírsággal sújtotta – áll az MLSZ fegyelmi határozatában.

A két klubot azért büntette meg a sportági szövetség, mert játékosai a sportzónát elhagyva kimentek a szurkolók közé, ezzel súlyosan megsértették a vonatkozó szabályzatot.

Az MLSZ a pénteki nap folyamán az előírások elmulasztása kapcsán már kiadott egy közleményt, ebben az áll, hogy „a szurkolók és a játékosok közös gólöröme, mérkőzés utáni ünneplése, a pacsizás a jelenlegi különleges helyzetben kifejezetten kockázatos, felelőtlen és ezek miatt az MLSZ szabályai által tiltott dolog. Azzal a sportszervezettel szemben, amelynek játékosai ezt a tilalmat megszegik, az MLSZ haladéktalanul fegyelmi eljárást indít”.

Péntek délután aztán szankcionálta is a két klubot a magyar szövetség.

A BUDAPEST HONVÉD JÁTÉKOSAI A SZURKOLÓKKAL EGYÜTT ÜNNEPELTEK


Legfrissebb hírek

NB II: Karcagi SC–Budapest Honvéd FC

Labdarúgó NB II
1 órája

NB II: BVSC-Zugló–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
1 órája

Huszonhatezer stoplis – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 23:19

Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete – hivatalos

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 22:20

Megvan, mikor játsszák a Mol Magyar Kupa elődöntőit

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 14:48

Csányi Sándor: Kijutunk a vb-re! Eddig ezt nem mondtam, de most vállalom ezért a felelősséget

Magyar válogatott
2026.03.20. 14:41

Megvan, mikor játszik az FTC az ETO és a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 12:48

Szalai Ádámot beválasztották az MLSZ elnökségébe

Magyar válogatott
2026.03.20. 11:57
Ezek is érdekelhetik