Magyar Kupa: az elődöntő történelmi esélyt kínál Kisvárdán

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2021.04.13. 09:48
null
Claudiu Bumba (jobbra) kupadöntőbe vezetné a Kisvárdát (Fotó: Árvai Károly)
A Mol Magyar Kupa elődöntője történelmi esélyt kínál Kisvárdán, ahol egyre közelebb az élvonalban maradás elérése is.

 

Történelmi eséllyel kecsegtet, hogy a Mol Magyar Kupa 2020–2021-es kiírásában egy mérkőzés dönt az elődöntőben, és azt a kisvárdaiak szerdán 17.30-tól hazai pályán játszhatják az Újpesttel. A jelenlegi bajnoki helyezések alapján a leginkább kedvező ellenfelet kapta a lehetségesek közül a Kisvárda Master Good (a másik ágon az MTK fogadja a Mol Fehérvárt), persze nyilván a IV. kerületben is így gondolják...

A felek egy hónappal ezelőtti, újpesti mérkőzését a lilák úgy nyerték meg 3–0-ra, hogy három góljukat 24 perc leforgása alatt érték el az első félidőben, és ez még úgy is a valaha volt leggyorsabb tripla, amit a Kisvárda az NB I-ben „benyelt”, hogy az első két élvonalbeli idényében azért voltak zaklatott periódusai. Hogy mégis kiegyensúlyozott elődöntőre lehet számítani, arra a bajnokság korábbi két, egymás elleni meccse utal: szeptember 13-án a szabolcsiak nyertek 4–2-re a Szusza Ferenc Stadionban, december 15-én pedig 1–1-re végeztek a Várkertben.

Jobb kiesni a kupából, mint a bajnokságból – vélekedhetnek a bajnokság alsóházi csapatai, de mivel a Mezőkövesd elleni pénteki győzelme (1–0) után a Kisvárda szinte biztosan készülhet negyedik élvonalbeli idényére, nagyobb figyelmet fordíthat a kupaszereplésre. Ehhez kellett Claudiu Bumba, aki ötvenedik NB I-es meccsét játszva döntötte el góljával (és a büntető kiharcolásával) a pénteki idegenbeli mérkőzést.

„Nem az a fontos, hogy a gólom miatt emlékezetes marad nekem ez a jubileumi mérkőzés, hanem a csapat győzelme – mondta érdeklődésünkre a 27 éves román középpályás. – Mezőkövesdi sikerünk után valóban fellélegezhettünk, de mivel matematikailag még nem dőlt el a sorsunk, nem nyugodhatunk meg. Második éve vagyok a Kisvárda játékosa, korábban Törökországban az Adanasporban játszottam légiósként, de a meccsek számát tekintve ott nem értem el ezt a mérföldkövet. Jelenlegi csapatomban is lehetne több fellépésem, de az első évben többször voltam sérült. A bajnokság első fordulóját kihagytam, de azóta valamennyi mérkőzésen lehetőséghez jutottam, úgyhogy amit korábban elvett tőlem a sors, azt most visszaadta.”

A háromszoros válogatott játékos négy góljával holtversenyben áll a kisvárdai házi góllövőlista élén, nyolc gólpasszával pedig első. A kupaidényben eddig háromszor volt eredményes, mindhárom gólját a nyitó fordulóban, Kecskéden (10–0) szerezte.

„Nem csak a kisvárdai csapat, én sem játszottam még kupaelődöntőt. Tisztában vagyunk vele, mekkora lehetőség előtt állunk, igyekszünk élni vele, hogy döntőt játszhassunk a csodaszép Puskás Arénában.”

MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
Szerda
17.30:
Kisvárda Master Good–Újpest FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
Csütörtök
18.30:
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
2025.12.24. 09:07

Révész Attila nagy valószínűséggel tavasszal is marad a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:29

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 13:43

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

A Kisvárda ritkán látható góllal nyert Debrecenben

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 19:28

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 11:02

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11
Ezek is érdekelhetik