NB I: Coulibaly a Balmazújváros edzéseit látogatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.09.27. 19:23
A Hajdú-bihari Napló információja szerint a korábbi debreceni támadó, Adamo Coulibaly az NB I-ben sereghajtó Balmazújváros edzéseit látogatja.

A dehir.hu annak is utánajárt, mekkora az esély a DVSC Bajnokok Ligáját megjárt csatárának szerződtetésére.dehir.hu annak is utánajárt, mekkora az esély a DVSC Bajnokok Ligáját megjárt csatárának szerződtetésére.

A 2009 és 2013 között, majd 2015-ben és 2016-ban fél éven át Debrecenben játszó, kétszer (2011–2012-es és 2012–2013-as idény) az élvonalbeli gólkirályi címet megszerző Coulibalyról Tiba István, a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő klubelnöke elmondta, nincs még abban az edzettségi állapotban, hogy szerződtessék, mert egyelőre nem férne be a csapatba.

„Ha olyan állapotba tud kerülni, akkor tudok nyilatkozni erről” – idézte a dehir.hu Tiba Istvánt Coulibalyval kapcsolatban.

Coulibaly legutóbb Belgiumban, az amatőr, ötödosztályú RFC Tilleur együttesében futballozott, nyár óta szabadon igazolható.

Legfrissebb hírek

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
14 órája

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

ETO: az NB II-ben bizonyíthat a kanadai csatár

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 14:35

Brazil harmadosztályú klub jelentette be az FTC-től távozott védőt

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 13:36

Bundesliga-csapatok, Juventus: nagy az érdeklődés Tóth Alex iránt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 11:26

Viselkedése miatt menesztette a Kazincbarcika a nyáron szerződtetett nigériai csatárt

Labdarúgó NB I
2025.11.18. 13:54

Nyáron érkezett, a Videoton máris szerződést bontott a labdarúgóval

Labdarúgó NB II
2025.11.18. 09:49

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42
Ezek is érdekelhetik