Honvéd: Horváth Ferenc irányíthat a Paks ellen

B. A. B.B. A. B.
Vágólapra másolva!
2021.12.01. 10:14
null
Horváth Ferenc még gondolkodhat a Honvéd összeállításán (Fotó: Kovács Péter)
Még várat magára a hivatalos bejelentés, ám az edzőváltás továbbra is a levegőben lóg Kispesten. Bár az együttes 14 forduló után a középmezőnyt jelentő hetedik helyen áll, legutóbbi hat bajnokiján mindössze három pontot szerzett (MTK, 3−0). Szombaton hazai pályán kapott ki az Újpesttől (1–2), és vasárnap már arról lehetett hallani, hogy a vezetőség minden bizonnyal megválik Horváth Ferenctől.

A 48 esztendős tréner utódjának a Magyarországon az utánpótlás-válogatottaknál, valamint az MTK-nál dolgozó Michael Borist nézték ki a klubnál, s információnk szerint vele együtt egy másik ismerős is munkába állhat a piros-feketéknél. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, a legutóbb Dunaszerdahelyen dolgozó Bernd Storck sportigazgatóként érkezhet. Úgy tudjuk, a német vonal továbbra is él, a klub már egyeztetett is a legutóbb Dániában dolgozó szakvezetővel, ám egyelőre nem jutottak egyezségre a felek.

Így aztán a hétfői edzéshez hasonlóan kedden is Horváth Ferenc dolgoztatta meg a futballistákat, és könnyen megeshet, hogy pénteken a Paks elleni idegenbeli bajnokin is ő irányítja a csapatot.
Akárhogy is alakul az edzőkérdés, a szakmai stáb biztosan nem számíthat az Újpest elleni kiállított Batik Bencére, az ötödik sárga lapját megkapó Ivan Lovricra, valamint a sérüléssel bajlódó Bőle Lukácsra sem. Más kérdés, hogy az ellenfél sincs csúcsformában, Bognár György együttese a legutóbbi öt bajnokijából csak egyet nyert meg.

NB I, 2021–2022, 15. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
December 3., péntek
20.00: Paksi FC–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)
Paks, Paksi FC Stadion?
December 4., szombat
13.00: Gyirmót FC Győr–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport:)
Gyirmót, Alcufer Stadion?
15.30: Ferencvárosi TC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna?
17.30: ZTE FC–DVSC (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna?
December 5., vasárnap
13.30: Kisvárda–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Kisvárda, Várkerti Stadion?
16.00: MTK Budapest–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion?
NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2021–2022-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. október 4.MezőkövesdPintér Attila helyett Supka Attila
2021. október 4.MTK
Giovanni Costantino helyett Teodoru Vaszilisz (megbízott vezetőedzőként)
2021. október 28.DebrecenHuszti Szabolcs és Toldi Gábor helyett Jeremiás Gergő (megbízott vezetőedzőként)
2021. november 8.Debrecen
Jeremiás Gergő helyett Joan Carrillo
2021. november 10.KisvárdaJoao Janeiro helyett Erős Gábor (megbízott vezetőedzőként)
2021. november 12.MTKTeodoru Vaszilisz helyett Márton Gábor
Az állás
1. Ferencvárosi TC 13 10 1 2 30– 9 +21 31
2. Kisvárda 14 8 3 3 26–15 +11 27
3. Puskás Akadémia 13 8 2 3 20–16 +4 26
4. Mol Fehérvár 14 6 5 3 19–16 +3 23
5. Mezőkövesd 14 5 4 5 18–24 –6 19
6. Paksi FC 14 5 3 6 33–28 +5 18
7. Budapest Honvéd 14 5 1 8 25–27 –2 16
8. Zalaegerszegi TE 14 4 4 6 19–30 –11 16
9. Debreceni VSC 14 3 5 6 27–27 0 14
10. Újpest FC 14 3 5 6 19–23 –4 14
11. Gyirmót FC Győr 14 3 4 7 17–24 –7 13
12. MTK Budapest 14 3 3 8 10–24 –14 12
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik