FTC: Rosszabb időszakomban az edzésmunkából is visszavettem – Katona már érzi a bizalmat

Vágólapra másolva!
2023.12.07. 07:46
A labdarúgó NB I 4. fordulójából elhalasztott mérkőzésén a Mezőkövesd a Ferencvárost fogadta, és bár alig néhány napja az Üllői úton pontot szerzett, hazai pályán már nem sikerült neki a bravúr. Az FTC biztosan nyert 2–0-ra, és egy pontra megközelítette a Paksot. A találkozó után Katona Bálinttal beszélgettünk, aki a szezonban másodszor volt kezdő bajnokin a Fradiban.

Katona Bálint nagyon örült, hogy négy nyeretlen bajnoki után újra győzni tudott az FTC.

„Remélem, hogy most már elindulunk felfelé ezen az úton. Jól éreztem magam a pályán, fizikálisan rendben voltam, nyilván azért éreztem az ötven-hatvanadik perc után, hogy nem vagyok annyira játékban, de addig jól éreztem magam.”

Videónkban beszél a teljesítményéről és arról is, mennyire kellett már a csapatnak ez a siker. Aztán szóba kerül, hogy korábban nem kapott túl sok lehetőséget az idényben, és hogy mennyire nehezen élte meg ezt az időszakot. Beszélgetünk a soron következő, Paks és Fiorentina elleni meccsekről, illetve a testvéréről, Katona Mátyásról is, aki a Fehérvárban nyújt remek teljesítményt ezekben a hetekben.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET NYOMON KÖVETNI.

LABDARÚGÓ NB I
A 4. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS

Mezőkövesd Zsóry FC–Ferencváros 0–2 (Zachariassen 12., Marquinhos 71.)
Mezőkövesd,
Városi Stadion, 2216 néző.Vezette:Berke

AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 15 9 4 2 29–16 +13 31
2. Ferencvárosi TC 15 9 3 3 37–16 +21 30
3. Fehérvár FC 15 7 3 5 31–24 +7 24
4. Debreceni VSC 15 7 3 5 23–19 +4 24
5. Puskás Akadémia 15 6 6 3 24–20 +4 24
6. MTK Budapest 15 6 3 6 16–24 –8 21
7. Kecskeméti TE 15 6 2 7 24–25 –1 20
8. Diósgyőri VTK 15 6 2 7 21–24 –3 20
9. Újpest FC 15 6 2 7 23–30 –7 20
10. Mezőkövesd 15 4 2 9 17–24 –7 14
11. Zalaegerszegi TE 15 4 2 9 20–32 –12 14
12. Kisvárda15321014–25–1111
Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
11 órája

Studer Ágnes is csatlakozott a rendőrség balesetmegelőzési kampányához – videó

Kosárlabda
16 órája

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
17 órája

NB II: ismét képernyőre kerül a Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
20 órája

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 15:37

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48
Ezek is érdekelhetik