nemzetisport.hu 2021.07.30 02:52 Frissítve: 2021.07.30 03:00

FTC: magyar U-válogatottat adtak kölcsön Gyirmótra és a Vasasnak

Két, egyaránt U-válogatott fiatalját adta kölcsön a Ferencváros labdarúgócsapata: a 19 éves védő, Iyinbor Patrick az NB II-es Vasasnál, a 21 éves, tavasszal Budafokon szerepelt középpályás, Csonka András pedig az NB I újoncánál, a Gyirmótnál folytathatja a pályafutását.

Csonka András (jobbra) kölcsönben Gyirmóton folytatja a pályafutását (Fotó: fradi.hu)

 

A Ferencváros labdarúgócsapata a hivatalos honlapján, a fradi.hu-n számolt be arról, hogy saját nevelésű játékosa, a 19 éves Iyinbor Patrick a következő idényben az NB II-es Vasasnál szerezhet tapasztalatot a felnőttek között. Ugyanis egy évre kölcsönadták a védőt, aki az előző idényben az FTC II NB III-as keretéhez tartozott, 17 meccsen szerepelt a harmadosztályban és két gólt is szerzett.

Szintén kölcsönben folytatja pályafutását a 21 éves, Iyinborhoz hasonlóan U-válogatott Csonka András, aki legutóbb Budafokon szerepelt, ezúttal pedig Gyirmótra került egy évre.

„Csonka az előző idényben is az NB I-ben játszhatott, akkor a Budafokot erősítette, 18 mérkőzésen pályára is lépett, és gólt is szerzett. Játékosunk a most hétvégén induló szezonban pedig Gyirmóton fejlődhet tovább” – írta az ugyancsak saját nevelésű futballistával kapcsolatban a fradi.hu.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Csörgő Viktor (Bp. Honvéd), Cornel Ene (román, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Florent Hasani (koszovói, Hapoel Kfar Saba – Izrael), Kovács Dominik (Bp. Honvéd), Major Martin (Mol Fehérvár, kölcsön után végleg), Medgyes Zoltán (Szombathelyi Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Csonka András (Ferencváros), Radics Márton (Puskás Akadémia, ismét kölcsönbe), Zeke Márió (Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók: Pálfi Donát (ETO FC Győr)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lustyik Levente (MTK Budapest)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

 

2021.09.27 17:02:03

Labdarúgó NB I Munkatársunktól

A felcsúti futballklub elnöke Alcsútdobozon vette el az ismert televíziós műsorvezetőt, voltak vendégek a futballvilágból is.

2021.09.26 16:34:52

Labdarúgó NB I BABJÁK BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A Fradi sorozatban kilencedszer nyert odahaza a lila-fehérek ellen, pedig az Újpest emberhátrányban sem adta fel.

2021.09.26 13:02:17

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN (összefoglaló), ORBÁN ISTVÁN (percről percre)

Bár megszerezte a vezetést a Debrecen Kisvárdán, megtartani már nem tudta az előnyt.