Felkészülés: az utolsó előtti percben egyenlített az Újpest

Vágólapra másolva!
2015.02.17. 17:20
Nemzetközi felkészülési mérkőzésen az NB I-ben szereplő Újpest 1–1-es döntetlent játszott a kazah első osztályú Tobollal.

Az Újpest utolsó törökországi mérkőzésére készült, amelyet az ellenfél technikai problémája miatt csupán negyed négykor tudtak elkezdeni a csapatok.

A kiegyenlített és gólt nem hozó első félidő után a második játékrész elején büntetőből szerzett vezetést a kazah élvonal 7. helyén záró együttes, a mérkőzés utolsó előtti percében pedig a téli átigazolási szezonban szerződtetett Mihailo Perovics egyenlített – olvasható a lila-fehérek Facebook-oldalán.

A Suljic jobb oldali beadása után középen érkező Perovics a Nordsjaelland elleni mérkőzés után másodszor volt eredményes.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FK Tobol (kazah)–Újpest FC 1–1
(0–0)
Újpest 1. félidő: Balajcza – Nego, Litauszki, Hudák, Forró – Sztaniszavljevics, Vasziljevics – Suljic, Bardhi, Balogh – Ojo
Gólszerző: Perovics (89.)
Teljes jegyzőkönyv később.

AZ ÚJPEST FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 15.
Edzőtábor: Törökország (Lara), február 6–18.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 31. (Szigetszentmiklós): SZTK-Erima–Újpest 1–1 (Nego)
Február 4. (Felcsút):Puskás Akadémia–Újpest 1–0 (Lencse)
Február 8. (Törökország): FK Rad (szerb)–Újpest 2–1 (Kabát)

Február 11. (Törökország): Nordsjaelland (dán)–Újpest 3–1 (Perovics)

Február 14. (Törökország): Újpest–Sonan Bellmare (japán) 2–1 (Nego, Ojo)
Február 17., (Törökország): FK Tobol (kazah)–Újpest 1–1 (Perovics)
Február 21., szombat: Újpest–Kecskeméti TE 13.00
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik