A debreceni születésű Major 2017 és 2022 között nevelkedett Salzburgban, 2019-ben szerepelt az U17-es világbajnokságon is, gólt is szerzett a magyar csapatban. A felnőttek között az Admira Wackerben bemutatkozott az osztrák élvonalban, majd a DVSC-ben az NB I-ben is játszott, 2023-tól pedig előbb a Pécsi MFC-ben, majd Kozármislenyben szerepelt az NB II-ben, összesen 69 meccsen.
„Major Sámuelnek az előző idényt követően is volt NB II-es ajánlata, de az volt a célja, hogy szeretne ismét külföldön futballozni, ha erre lehetősége adódik – nyilatkozta megkeresésünkre a középpályás menedzsere, Kozák Attila. – Voltunk is tárgyalni egy belga másodosztályú klubnál, de végül nem azt a lehetőséget választottuk, mert nem azon a poszton számoltak volna Sámuellel, ahol véleményünk szerint a legjobb teljesítményre képes. Ezután jött a romániai megkeresés, és miután úgy ítéltük meg, hogy a román másodosztály erősebb az NB II-nél, olyan erős csapatokkal, mint a CSA Steaua, az élvonalból kiesett Sepsi, az ACSM Iasi vagy a Paks korábbi kupaellenfele, a Corvinul, a játékos nyitott az erdélyi folytatásra.”
Kozák elmondta, Major a héten utazhat a marosvásárhelyi klubhoz, és a személyes találkozó után születhet végleges döntés arról, elfogadja-e a marosvásárhelyiek ajánlatát.
Az ASA-ról azt érdemes tudni, hogy ez nem a korábbi tradicionális marosvásárhelyi klub jogutódja, csak annak a korábban megszűnt csapatnak a rövidítését használja, az előző idényben megnyerte a negyedosztályt, most viszont nyárádtői Unirea Ungheni helyét átvéve szerepelhet majd a második vonalban, vasárnap éppen az említett Corvinul ellen kezdheti el az új idényt. A csapatnak két, korábban az NB I-ben is szereplő magyar játékosa is van, a volt újpesti és szombathelyi Kovács Lóránd és a volt diósgyőri Fülöp István.