NB III: Urbán Flórián lett a REAC szakmai igazgatója

F. B.F. B.
2024.04.17. 08:04
Urbán Flóriántól várja a bennmaradást a REAC (Fotó: Dömötör Csaba)
A Nemzeti Sport információi szerint Urbán Flórián felel a továbbiakban a labdarúgó NB III Északkeleti csoportjának 15. helyén álló REAC szakmai munkájáért.

Ismét változás történt a harmadosztály Északkeleti csoportjában újonc REAC szakmai stábjában. A gyenge szereplés (az előző öt fordulóban mindössze egy szerzett pont) miatt a március elején kinevezett trénertől, Kollár Zsolttól elköszöntek a vezetők, helyette az eddigi asszisztens edző, Dinka Balázs ténykedik a továbbiakban a XV. kerületiek vezetőedzőjeként. A szakmai munka első számú irányítója azonban – méghozzá szakmai igazgatóként – Urbán Flórián lesz, aki 2006-ban már dolgozott a palotaiaknál.

Urbán az előző idényben a BVSC-t irányította, amely a harmadosztályból egyedüliként osztályozón jutott fel a másodosztályba, de az NB II most futó kiírásában mindössze hét meccs jutott a szakembernek, akivel a csapat egy győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel rajtolt. Urbán a menesztés után nem maradt sokáig munka nélkül: visszatért az NB III Északnyugati csoportjában szereplő Csornához, de itt nem tudott javítani a csapat szereplésén, ezért a kisalföldiek az őszi szezon végeztével menesztették. Idén januárban aztán a budapesti első osztályban hetedik helyezett Testvériség-Újpalota SE vezetőedzője lett, ahol éppen a most a REAC-tól távozó Kollár Zsoltot váltotta a kispadon. Most tehát Urbán Flóriántól várják a bennmaradás kiharcolását a vezetők.

A REAC 24 forduló után 20 ponttal az NB III Északkeleti csoportjának 15. helyén áll, hátránya 6 pont a még bennmaradást érő 13. pozícióban álló Sényővel szemben.

 

Legfrissebb hírek

Filkor Attila távozik, új sportigazgatót nevezett ki az NB II-ből kiesett Budafok

Labdarúgó NB II
2026.06.08. 18:17

A Salgótarján és a Mátészalka is az NB III kapujában az osztályozós párharcok első meccsei után

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 20:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Kondás Elemér ismét leül az NB III-as DEAC kispadjára – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.03. 12:57

NB III: megvannak az osztályozós párharcok – a SZAC és a Gyöngyös már feljutott

Labdarúgó NB II
2026.06.02. 13:06

Már nem Dragan Vukmir az NB II-es BVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.01. 18:56

Hosszú idő után újra magyar szakembert nevezett ki a Ferencváros – Borbély Balázs az új vezetőedző

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 17:11
Ezek is érdekelhetik