NB III: a rossz sorozat miatt lemondott az exfradista tréner

F. B.F. B.
2023.09.30. 10:42
null
Már nem Kardos Ernő a Bonyhád-Majos vezetőedzője (Fotó: Tolnai Népújság/Makovics Kornél)
Benyújtotta lemondását Kardos Ernő, a labdarúgó NB III Dél-Nyugati csoportjában szereplő Bonyhád-Majos vezetőedzője, a klubvezetőség pedig elfogadta a döntést – számolt be róla a teol.hu.



Nem meglepő a szakember döntése, mivel nem megy a majosiaknak a 2023–2024-es idényben: a bajnokságban nyolc meccsből csak kettőt tudtak megnyerni, az előző hármat pedig kivétel nélkül elveszítették – az Iváncsától (2–3), a Dunaújvárostól (0–1) és a Mohácstól (1–3) is kikaptak –, így 7 ponttal a 13. helyen állnak.

A játékos-pályafutása során a Ferencvárosban, Pécsen, Győrben és Kaposváron futballozó Kardos Ernő 2021 áprilisában ült le a völgységiek kispadjára, de akkor az utolsó nyolc mérkőzésen nem tudta bent tartani a csapatot az NB III-ban. A 2021–2022-es megyei első osztályú bajnokságot viszont megnyerte a csapat, így az előző idényben ismét a harmadik vonalban bizonyíthatott, s a tréner irányításával a Közép csoportban a 14. helyen végzett.

A 44 éves szakember összesen 84 tétmérkőzésen irányította a völgységi gárdát (ebből ötvenet az NB III-ban), ezeken 38 győzelmet, 13 döntetlent és 33 vereséget könyvelt el.

A Bonyhád-Majos az NB III 10. fordulójában vasárnap 15 órától a Kaposvári Rákóczi vendége lesz. Azt még nem tudni, hogy ki irányítja ezen a meccsen az együttest.

Legfrissebb hírek

NB III: a Monor a Délkeleti csoport bajnoka

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 20:18

NB III: nyert, ezzel biztossá tette bennmaradását a Szeged-Csanád GA második csapata

Labdarúgó NB II
2026.05.16. 13:21

Az ETO a bajnoki címért, a DVSC a kupaindulásért, a Kanizsa az NB II-ért küzd

Labdarúgó NB I
2026.05.11. 17:52

NB III: a Gyirmót FC Győr kiütötte a Tatabányát a forduló rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:07

NB II: leváltották Csató Sándort, a Békéscsaba vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
2026.05.06. 08:31

NB III: Hornyák Marcell négy gólt vágott a nyolcig jutó Nyíregyháza II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.03. 20:44

NB III: az Eger, az Érd és a Vasas II is győzött

Labdarúgó NB II
2026.05.02. 19:37

NB III: a 41 éves támadó volt a nyerőember, fordított a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2026.04.30. 18:38
Ezek is érdekelhetik