Ítéletnap – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2021.05.15. 23:47

Cirka egy hónappal ezelőtt, a labdarúgó NB II 32. fordulóját követően az Ajka 2–1-es legyőzésével a Vasas a tabella élén állt. Az NB I-től 2018-ban búcsúzó, az alapítása 110. évfordulóját az idén ünneplő fővárosi klubnál akkor még abban bíztak, bajnokként harcolják ki az első osztályú tagságot, és nagyon úgy nézett ki, hogy a Gyirmót a Pécs elleni otthoni 3–3-as döntetlennel kiírta magát a feljutásra esélyesek közül.

Az utolsó forduló előtt a piros-kéknek kevés a sanszuk az NB I-re, ellenben a Gyirmótnak áll a zászló. A tabellát vezető Debrecen (77 pont) a Haladást fogadja, a második Gyirmót (75) a Békéscsabát, a harmadik Vasas (75) az ETO-t, a papírforma alapján az elöl állók az esélyesek a középmezőny együttesei ellen. Ez pedig a DVSC és a Gyirmót NB I-es tagságát vetíti előre.

A fővárosi együttesnél 2020-ban mondhatták azt, hogy a koronavírus-fertőzés következtében félbeszakadt bajnokság miatt nem maradt lehetőség a huszáros hajrára, de ezúttal már nincs mire hivatkozni: a 37. fordulóban a Nyíregyházán elszenvedett 2–0-s vereség pecsétet tett a nem várt fordulatra, és vélhetően marad a másodosztály. Egyúttal felsejlik a Ferencváros múltja, a zöld-fehérek három idényt húztak le „odalent”...

Az MLSZ-közgyűlésen Csányi Sándor elnök elmondta, nem látja indokoltnak, hogy az első osztályban változtassanak a tizenkét csapatos rendszeren. Sokan azzal (is) indokolják a létszámemelés szükségességét, hogy az egykori futballfellegvárak együttesei így visszakerülhetnek a fősodorba. Nos, a régi idők futballjának neves képviselői közül egyedül a Pécs mutatott elfogadható teljesítményt az NB II-ben, a Nyíregyháza a 7., a Haladás a 9., a Szeged, az ETO, a Siófok, a Békéscsaba a 11–14. helyről várja az utolsó fordulót, a Kaposvár pedig már biztos kiesőként.

Örüljünk neki, hogy a kétezres évek legmarkánsabb vidéki együttese, a Debrecen a kiesés után rögtön visszakerülhet. Akkor lenne némileg indokolt felvetni, hogy több csapat legyen az NB I-ben, ha a felsorolt együttesek gyilkolták volna egymást az első osztályú tagságért. De nem így történt, s vélhetően a következő évadban sem lesz változás, hacsak gyökeresen nem alakulnak át a tulajdonosi viszonyok, ami viszont nem várható.

Örüljünk annak, ami van: a második vonal küzdelmei a feljutás kérdésében még az utolsó fordulóban is tartogatnak izgalmakat.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48

Régen kellett így izgulnunk – Vincze Szabolcs jegyzete

Kézilabda
2026.05.13. 23:52
Ezek is érdekelhetik