NB II: belső vizsgálatot indít a Nyíregyháza a győri balhé miatt

Vágólapra másolva!
2019.09.19. 12:57
null
Nem futballpályára való jelenetek zajlottak a meccs végén (Fotó: nyiregyhazaspartacus.hu)
A labdarúgó NB II 9. fordulójában az ETO FC túlfűtött mérkőzésen 3–1-re legyőzte otthon a Nyíregyházát, ám a találkozó végén a győriek játékosa, Szimcso Viktor súlyos sérülést szenvedett a szabolcsiak középpályása, Gulyás Máté brutális belépője következtében. A találkozót követően a győriek szándékos sérülésokozásról beszéltek, a nyíregyháziak rasszizmust emlegettek, s az eset másnapján a Spartacus jelezte, belső vizsgálatot indít a történtek miatt.

A mérkőzésen a 3–1-es végeredmény már a 49. percben kialakult, ám az utolsó negyedórára vált igazán feszültté a találkozó, amikor egy szabálytalanság után a két csapat másodedzői szólalkoztak össze, s kaptak piros lapot, majd a hajrában jött Gulyás megmozdulása, ami után hatalmas lökdösődés alakult ki a kispadok előtt a két csapat játékosai és szakmai stábja között, s végül a szabálytalansága után azonnal kiállított Gulyás mellett a lefújás után Zoran Szpisljak a nyírségiek vezetőedzője, és Sebők Zsolt, a hazaiak kapusedzője is piros lapot kapott.

Gulyás még szerda este elnézést kért telefonon Szimcsótól, keresztszalag- és oldalszalag-szakadást szenvedett, felépülését 8–12 hónap közötti időtartamra becsülik a győriek. A találkozó másnapján aztán a nyírségiek hivatalos honlapjukon is foglalkoztak az esettel, Kozák Attila ügyvezető jelezte, belső vizsgálatot indít a történtek miatt.

„Ezek a jelenetek nem a futballpályára valók, ebben egyetértettünk az ETO ügyvezetőjével, akivel ma megbeszéltük a történteket. A két klub között eddig jó volt a kapcsolat, és szeretnénk ha ez a jövőben is így maradna. Mind a játékosokat, mind a vezetőket érik provokáló megjegyzések a találkozókon, de ezekre nem szabad így reagálni. Várjuk a szövetség döntését a kiállítások ügyében, és egyúttal belső vizsgálatot is indítunk a történtek miatt” – mondta Kozák Attila ügyvezető.

Legfrissebb hírek

Újabb játékost igazol a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
23 órája

Borbély Balázs: A szenvedély legalább olyan fontos, mint a taktika

Európa-konferencialiga
Tegnap, 9:02

Kölcsönadta gambiai támadóját a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 19:32

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 11:36

Hat gól született a Paks és az ETO bajnokiján

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:58

A ráadásban egyenlített odahaza a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 17:51

Tóth Rajmund: Nem fordulhat elő olyan bajnoki rajt, mint tavaly

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:40

Májer Milán a megyei rangadó előtt: Nem bízhatjuk el magunkat

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:24
Ezek is érdekelhetik