Minden kezdet nehéz – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.01.27. 23:46

A labdarúgó NB I őszről a tavaszi szezon elejére halasztott mérkőzésén a Puskás Akadémia 1–0-ra legyőzte a Ferencvárost, a felcsúti együttes egy pontra megközelítette a listavezető zöld-fehéreket. Megérdemelten nyertek a hazaiak, elsősorban annak köszönhetően, hogy Muhamed Besic kiállítása következtében több mint egy órát emberelőnyben játszottak.

A címvédő FTC új edzője, Sztanyiszlav Csercseszov különböző csapatai élén immár kilencedik bemutatkozó tétmérkőzésén nem tudta megszerezni hetedik győzelmét. Az északoszét szakvezető ideálisnak nem mondható körülmények között készítette fel együttesét: a koronavírus-fertőzés miatt elmaradt a külföldi edzőtáborozás, három futballistája az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel, s hiába állította a védelem tengelyébe az elődje, Peter Stöger által kevésbé favorizált Lasa Dvalit, a kezdőcsapatba magát visszaverekedő Muhamed Besic felesleges kiállítása minden számítását áthúzta.

A kényszerhelyzet miatt nem is alkothattunk pontos képet arról, mit is akart játszani a vendégcsapat, a következő fordulóban a Megyeri úton lép pályára a Fradi, presztízse miatt azt is mondhatnám, győzelmi kényszerben.

A bajnoki ezüstérmes Puskás Akadémia szempontjából jobban telt az utóbbi időszak: noha a felcsútiak keretében sem volt százszázalékos valamennyi futballista, a spanyolországi edzőtáborban elvégezték a munkát. A magyar mezőny egyik legkarakteresebb edzője, Hornyák Zsolt mérlege pozitívra fordult a Ferencváros ellen: nyolc mérkőzésen két győzelem, öt döntetlen és egy vereség. A szakvezető a találkozó előtt azt nyilatkozta, rossz lenne, ha 0–0-s döntetlennel végződne a mérkőzés, sokkal élvezhetőbb, ha potyognak a gólok. Nem lett 0–0, igaz, a gólok nem potyogtak, felemás érzése volt az embernek: a Puskás Akadémia vezetése birtokában – a magyar földön négygólos Joao Nunes az FTC ellen harmadik gólját szerezte – inkább tartotta az eredményt, a Ferencváros játékából pedig hiányzott a ritmus, a dinamika.

Noha Csercseszov a találkozó után nagyon sportszerűen elismerte, nem elsősorban a kiállításban látta csapata vereségét, nem kaphattunk pontos képet, melyek a szakvezető elképzelései.

Rá és együttesére is érvényes a közmondás: minden kezdet nehéz.

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.07.11. 23:30

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.07.11. 06:33

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik