Korbács kell? – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.11.06. 00:07

A Ferencváros labdarúgócsapata a Celtic elleni 2–3 után négy vereséggel, pont nélkül áll az Európa-ligában csoportja negyedik helyén, s nem lehet ott a kontinens „maradékának” létrehozott Európa-konferencialiga tavaszi folytatásában.

A szurkolók az osztrák Peter Stöger edző leváltását sürgették – a meccset követő „Auf Wiedersehen!” felszólítás volt rá. Főleg azok után, hogy a találkozót megelőző napokban a klub elnöke, Kubatov Gábor cáfolta az erről szóló híreket. Erre mondják, nem zörög a haraszt... Stöger az idény elején került Szerhij Rebrov helyére, s noha a közvéleményt váratlanul érte az ukrán szakember távozása, a vezetőség már az év elején tárgyalt az osztrák trénerrel, hogy átveszi az együttest.

A kiesés nem feltétlenül jelenti azt, hogy Stöger rosszabb edző, mint Rebrov. Csak éppen más. A klubelnök korábban maga jegyezte meg, milyen jól el lehet vele beszélgetni a futballról, menyire közösségi ember. Mégis, miben keresendő a visszaesés oka? A korábbi Ferencváros racionálisabban futballozott, védekezésben nem követett el annyi hibát, mint ebben az évadban, kevés helyzetét pedig jó százalékban használta ki. A (p)oroszos stílusú Rebrov – ne feledjük, a mesterének vallott Valerij Lobanovszkij szigorához viszonyítva a korbácsos edzőnek titulált német Max Merkel gyenge kezdő volt – felismerte, hogy a nemzetközi mezőnyben a Fradinak esélye sincs szép játékkal sikert elérni, a bunkerfutball mellett jó százalékban kihasznált helyzetekkel viszont igen. Az idő az ukránt igazolta (három bajnoki cím, El- és BL-szereplés), pedig a két kedvenc, Davide Lanzafame és Böde Dániel eltanácsolása nem váltott ki osztatlan elismerést. Vasmarokkal tartotta a fegyelmet. Lehet, hogy a honi csapatok zöméhez ilyen stílusú tréner kell? Még a mieinknél profibbnak tartott légiósok is bele-beleszürkülnek idővel a magyar mezőnybe. Ez (is) lehet a kudarc egyik oka – még akkor is, ha Stöger támadóbb szellemű taktikája szimpatikus, de nem éppen célravezető.

Most legalább háromnegyed évet várni kell, hogy a Ferencváros eljusson valamelyik nemzetközi kupasorozat – elsősorban a BL – selejtezőjébe.

Kérdés: kell-e ehhez korbács?

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2025.07.11. 23:30

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
2025.07.11. 06:33

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20
Ezek is érdekelhetik