Végy egy jó kapust! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2020.07.18. 22:27

Noha a lapunk osztályzatai alapján készült játékosrangsor megjelenésekor, július elsején azt írtuk, Dibusz Dénes az ősszel ihletett formában védett, ez mégsem volt elegendő ahhoz, hogy posztján a legjobb legyen. Kovácsik Ádám, a Mol Fehérvár kapusa megelőzte, más kérdés, hogy a ferencvárosi játékos második helye az abszolút rangsorban is ezüstérmet ér. Az elmúlt idényben sokat hozzátett csapatának az Európa-liga csoportkörében mutatott teljesítményéhez, a bajnokságban talán csak a Mezőkövesd Zsóry elleni idegenbeli 3–0-s vereségkor védett gyengébben februárban.

De abban talán nincs vita, hogy a magyar mezőny egyik legpiacképesebb futballistája. A 29 esztendős kapus még a PMFC játékosaként mutatkozott be az NB I-ben a Haladás ellen, 2014-től viszont már a Ferencvárost erősíti. Még ebben az évben védhetett a válogatottban, kilencszer kapott lehetőséget a legjobbak között. Hogy „csupán” ennyiszer, az azzal magyarázható, hogy posztján a magyar futball jóval erősebb a mezőnyben játszók honi átlagánál. Ráadásul tavaly Gróf Dávid azért (is) igazolt át a zöld-fehérekhez, hogy kiszorítsa a kezdőcsapatból. Dibusz megőrizte az első számú kapus státuszát, ám a 20-szoros válogatott Bogdán Ádám személyében nemrég újabb vetélytársa érkezett.

Ha a klub oldaláról nézzük, a szakmai számításait Nagy-Britanniában maradéktalanul nem feltétlenül megtaláló, de rutinos kapus átigazolása logikusnak tűnik, s nem feltétlenül azért, hogy Dibusz (és Gróf) újabb vetélytársat kapjon. Dibusz Dénest ugyanis időről időre szóba hozzák külföldi egyesületekkel, legutóbb a belga Antwerp volt terítéken – jóllehet a kapus saját bevallása szerint jól érzi magát a Ferencvárosnál. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy az ő és klubja szempontjából egyaránt visszautasíthatatlan ajánlat érkezik.

Erre van esély, s ha valóra válik, az FTC a bajnoki és a nemzetközi kupaszereplés előtt ott állna egyetlen kapussal. Idény közben kellene valamirevaló kapus után néznie, amikor kisebb a kínálat, a jobb játékosok foglaltak. Bogdán érkezése ezzel magyarázható, ha pedig Dibusz marad, a forma dönt. A Fradi szempontja érthető: ha (egyik) kapusa megy, pótlásakor nem kell kapkodnia. Hajnal Tamás, a klub sportmenedzsere lapunkban mondta el: mivel Dibusz iránt folyamatos az érdeklődés, az együttes minden helyzetre felkészül.

Gyakran mondogatják, hogy egy csapat összeállítása így kezdődik: végy egy jó kapust!

Dibusz Dénes esetében ez igaz – már csak meg kell venni a Fraditól.

Legfrissebb hírek

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
59 perce

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik