Tüzet kell oltani – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2020.06.07. 22:55

Debrecenben a labdarúgócsapat kispadján Kondás Elemér váltja Vitelki Zoltánt, a helyi kötődésű szakemberre nem kisebb feladat vár, mint hogy bent tartsa a Lokit az első osztályban.

Most ne azzal foglalkozzunk, hogyan jutott ide a DVSC, hanem azzal, milyen típusú edzővel van a legtöbb esélye a bentmaradásra. Tény: Herczeg András örökségét nehéz továbbvinni Hajdú-Bihar megye fővárosában. A csapatot a bajnoki aranyéremig, a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe vezető szakember magasra tette a mércét – Debrecenben hazai szinten egyetlen edző volt képes hasonlóra, Kondás Elemér, aki Zdenek Scasnyt váltotta a vezetőedzői poszton 2011-ben. A vezetőség stratégiai döntést hozott, mivel olyasvalaki került ebbe a pozícióba, akinek helyi kötődése megkérdőjelezhetetlen, továbbá tisztában volt a klubnál folyó utánpótlás-neveléssel. Kondás Elemér rögtön bajnok lett az együttessel (2012) és Magyar Kupát is nyert. Utóbbit egy évvel később megismételte, és a bajnoki hatodik helyezés után 2014-ben ismét bajnoki aranyéremig vezette az együttest, 2016-ban távozott. Ne tagadjuk, más dimenzióban volt a csapat, mint manapság, mégis, maradt a szurkolókban hiányérzet, a klubnál kimondva-kimondatlanul a nemzetközi szereplés kivívása volt a cél, s a DVSC nem jutott ki a nemzetközi porondra. Amikor 2011-ben átvette az együttest, lokális kötődése miatt nem volt ismeretlen, s a nagycsapat futballistái is elfogadták. Lehet azt mondani, debreceni gyökerei miatt zökkenőmentesen oldotta meg a csapat átalakítását.

Jelenleg merőben más a helyzet. Tüzet kell oltani, ehhez olyan tréner kell, aki tisztában van a helyi viszonyokkal, a játékosok és a szurkolók is elfogadják. A rutinos szakvezető ebből a szempontból telitalálat, más kérdés, hogy nem biztos, hogy a hátralévő hat fordulóban elsősorban futballszakmai kérdések döntenek, a bentmaradásért folytatott harcban a lélektani tényezők legalább olyan fontosak, mint a szakmaiak. A múlt pénteken a Nagyerdei Stadionban a Kaposvár elleni 1–1 során csupán négy légiós lépett pályára (a kapus Nagy Sándor ungvári), anno Kondás Elemérnél is csak olyan poszton kapott lehetőséget külföldi labdarúgó, amelyre nem volt alkalmas honi futballista.

Kívülről egyszerűnek tűnik a feladat: csak egybe kell terelni a brigádot…

Legfrissebb hírek

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
59 perce

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik