Vagy-vagy – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2019.02.01. 23:46

Nem feltétlenül a tavaszi szezon rajtja előtt kell állást foglalni, miért jó a tizenkét csapatos bajnokság, ám ha megnézzük a 2018–2019-es idény 19. fordulójának mérkőzéseit, szinte valamennyinek van bukéja. Hivatalosan már túl is vagyunk a jelenlegi kiírás felén, de játékosnak, szurkolónak egyaránt a tavaszi első bajnoki forduló jelenti az új esztendő nyitányát.

A Fradi kicserélte légiósait, a Vidi olyat tett, amit 3 évig nem

Az már eddig is kiderült, hogy az aranyéremért folytatott verseny az FTC és a Vidi párharcává redukálódott: ha a listavezető és a második helyen álló címvédő nem hullajt el felesleges pontokat, a két együttes között dől el az aranyérem sorsa. E két csapatnak majd a bajnokság utáni elvárásoknak is meg kell felelnie: a Ferencvárossal első téli időszakában együtt dolgozó Szerhij Rebrov már olyan játékosokat igazolt, akik a nemzetközi követelményeknek is megfelel(het)nek.

A Vidi a 2018-as szereplést követően pedig nyilván azonnal vissza szeretne térni a nemzetközi porondra, Székesfehérváron Marko Nikolics vezetőedző irányítása mellett ez az elvárás. Akár a válogatott érdekeit is figyelembe véve különös hangsúlyt kaphat Elek Ákos és Futács Márkó átigazolása. Hogy a jövőbeni tervek ne menjenek füstbe, két éllovasunk a tavaszi nyitányon nem veszthet pontot, márpedig a Mol Vidi presztízsmeccset játszik a Puskás Akadémia ellen, a zömmel hazai futballistákból álló Bp. Honvéd pedig győzni megy a Groupama Arénába.

Ám egy bajnokság erejét nem csupán az éllovasok szereplése, hanem a hátország mutatja meg. Nos, ebből a szempontból a két támadó szellemű együttes, a DVSC és az Újpest a dobogóért harcolva lép pályára, a keleti rangadón, a DVTK–Mezőkövesd találkozón a Diósgyőr felzárkózása a tét, a Haladás–Kisvárda meccsen a kiesés elkerülése. Az MTK–Paks mérkőzésen biztosak lehetünk benne, hogy a pályára lépő játékosok többsége magyar – ami korántsem megvetendő, mivel nemzeti bajnokságunkról van szó…

Mert ugyan a játékosállomány egyre inkább külföldiekből áll – a magyar futballpályákon is nemzetközivé vált a világ –, azért a szurkolók azokért a tehetségekért rajonga(ná)nak tiszta szívből, akikhez kötődnek. Ennek hiányát csak nagyon jó futballal lehet feledtetni. Bízzunk benne, hogy tavasszal vagy az egyikben vagy a másikban lesz részünk.

Legfrissebb hírek

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
21 órája

Nyitva az ajtó – Borsos László jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 23:09

Mesterkurzus – S. Tóth János jegyzete

Bajnokok Ligája
2026.10.15. 23:50

Rossz hír a cseheknek – Borsos László jegyzete

Európa-liga
2026.10.14. 23:20

A jóból is megárt a sok – Galambos Dániel jegyzete

Minden más foci
2026.10.13. 23:26

Van még benne kraft – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.10.12. 23:11

Ki nevet a végén? – Smahulya Ádám jegyzete

Angol labdarúgás
2026.10.10. 22:56

Így lemenni edzeni… – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Egyéb egyéni
2026.10.09. 23:36