Fotó: Mészöly Kálmán már mosolyogva fogadta látogatóját

Vágólapra másolva!
2018.03.10. 13:19
 A korábbi NB I-es tréner, Tóth Bálint a Facebook-oldalán osztott meg egy képet a kórházban kezelt Mészöly Kálmánnál tett látogatásáról, a Vasas legendája mosolyogva fogadta őt.

Mint a héten arról beszámoltunk, Mészöly Kálmán rosszullétét a vizsgálatok eredménye szerint infarktus okozta. Ezért került kórházba még a múlt hónap elején. Az állapota azóta sokat javult. Jelenleg a Szent Ferenc Kórházban gyógyul, és ha minden jól alakul, március 21-én térhet haza.

Addig is sorra fogadja a látogatókat, pénteken az énekes Charlie-val, most pedig Tóth Bálinttal jelent meg róla közös fotó.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik