Labdarúgás: Mészöly Kálmán rosszullétét infarktus okozta

Vágólapra másolva!
2018.03.08. 08:47
Miközben Angyalföldön az edzőkérdés jelent izgalmat, kiderült, hogy Mészöly Kálmán rosszullétét infarktus okozta, ám a Vasas legendája erős, és a lelkét az is erősítheti, hogy Pro Urbe-díjra jelölnék.

Nem csupán a bajnokságban gyengén szereplő csapat miatt aggódhatnak Angyalföldön. Az elmúlt hetekben megannyi hír jelent meg a klubikon Mészöly Kálmánnal kapcsolatban. Miután a Szőke Szikla átvehette az Év sportolója-gálán az Életműdíjat, nem sokkal később otthonában lett rosszul, és kórházba szállították.

Agyvérzés gyanúja is felvetődött, ám a vizsgálatok során másfajta diagnózist állítottak fel. Arról már beszámoltunk, hogy az egykori világválogatott nagyon lefogyott, alig-alig evett, és kétoldali tüdőgyulladással küzdött.

A kezeléseknek hála javult az állapota, előbb az intenzív osztályról kerülhetett ki, majd némileg megerősödve átszállították a Szent Ferenc Kórházba. Jelenleg is ott gyógyul, és ha minden jól alakul, március 21-én hazaengedik. Ám nagyon kell vigyáznia magára, a sok-sok vizsgálat közepette ugyanis kiderült, hogy a rosszullétet infarktus okozta.

A fia, Mészöly Géza elárulta: „Apám szíve szerencsére az infarktus ellenére is rendkívül erős, és mindent elkövetünk, hogy ne kelljen műteni. Tornáztatják, már rendszeresen sétál, és a hangulata is jobb.”

S van még valami Mészöly Kálmánnal kapcsolatban, amitől talán valóban boldog lehet: információink szerint Tarlós István, Budapest főpolgármestere Pro Urbe-díjra terjeszti fel a legendás labdarúgót, az egykori szövetségi kapitányt, és ha az áprilisi közgyűlés megszavazza, júniusban újabb díjjal gazdagodhat – a remények szerint gyógyultan.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik