Cicaharc – Deák Zsigmond jegyzete

Talán emlékeznek még a kedves olvasók, nem volt olyan rég, amikor február közepén Csányi Sándor, az MLSZ elnöke exkluzív interjút adott lapunknak, amelyben a Ferencvárosról is ejtett néhány keresetlen (vagy épp keresett) szót. A korrektség jegyében természetesen lehetőséget adtunk a másik félnek a reagálásra, Kubatov Gábor, az egyesület első embere élt is vele. Az online-on komoly kattintásszámot generált a két cikk, az újság a címlapsztorikkal szépen fogyott, mondhatjuk, nyertünk a magyar labdarúgás két legfontosabb vezetőjének megszólalásából, a két bástya, a szövetség és a legnépszerűbb klub azóta is fel-feléledő konfliktusából.

Pedig nekünk sincs könnyű dolgunk. A Nemzeti Sport hazánk egyetlen sportnapilapjaként keskeny mezsgyén jár, kötelessége megszólaltatni a főszereplőket a jó munkakapcsolat kiépítésével, akár kompromisszumok kötésével is – elvtelenek természetesen kizárva –, hogy kiszolgálja az olvasókat. Mi történik azonban, ha e két főszereplő összevész? (Ennek legutóbbi jele volt Kubatov Fradi-csütörtöki odaszúrása, amelyben Csányi dicsérete mellett az MLSZ apparátusát a „borzalmas” jelzővel illette.) Szereptévesztésbe esnénk, ha igazságot akarnánk osztani, főképp úgy, hogy a konkrét esetekben ide-oda billeg mérleg nyelve, ráadásul ezen esetek többsége két jó szóval megoldható lenne.

Nyilván egyszerűbb a vélt vagy valós sérelmeket citálni, ha közben a válogatott már szinte bizonyosan lemondhat a vb-szereplésről, a Fradi meg a bajnoki címvédésről. Nem emlékszem, hogy amikor ment a szekér, a tavalyi Eb-csillogás és a zöld-fehér menetelés idején a felek egymással foglalkoztak volna. Akadt nagyobb, komolyabb, szebb tét.

Olyan ez, mint a cicaharc, pedig messze nem macskajancsik vívják. Elnök urak, nézzenek egymás szemébe, fogjanak kezet, kössenek békét! Hátha ebből az a „borzalmas” apparátus is érteni fog mindkét oldalon. Meg mindenki más.