FTC: Borzalmas apparátus dolgozik Csányi alatt – Kubatov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.13. 13:15
null
Kubatov Gábor (balra) szerint Csányi Sándor a legjobb MLSZ-elnök a rendszerváltás óta (Fotó: Koncz György)
A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön 13 órától sajtótájékoztatót tartott, amelyen részt vett Kubatov Gábor, a klub elnöke és Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója is. A sajtóeseményen szó esett többek között Thomas Dollról, Gera Zoltán és Lipcsei Péter jövőjéről, illetve Kubatov a szurkolókkal való tárgyalásról és Csányi Sándorról is beszélt.


Kubatov gyorsan lehűtötte a kedélyeket, elmondása szerint „semmilyen nagy bejelentés nem lesz, így aki csak ezért jött, csalódni fog”.

A Ferencváros elnöke ugyan tisztában van azzal, hogy a futballcsapat várakozáson alul teljesít, ugyanakkor nem Thomas Doll vezetőedzőt teszi felelőssé a kialakult helyzetért.

„Elképzelhető, hogy nem leszünk bajnokok – mondta Kubatov.. – A klub felől is van nyomás, hogy valamit tenni kell ebben helyzetben. A legegyszerűbb persze az lenne, ha kiraknánk az edzőt. Ott vagyunk viszont a kupadöntő küszöbén. A Ferencváros történetének negyedik legsikeresebb edzője Thomas Doll. A közös munka eredményeként iszonyat bevételünk volt játékoseladásokból, 2.5 milliárd forintot csináltunk ezekből. Ennek a munkának Thomas is a részese volt.”

Kubatov a Nemzeti Sport kérdésére válaszolva elmondta, hogy egyelőre nem tudtak túljutni a problémákon. A nyáron egyaránt lesznek távozók és érkezők, és az utóbbiak segítségével akár a nemzetközi kupaporondon is sikeresek lehetnek.

KÜLÖNLEGES SZEZON
Orosz Pál vezérigazgató a csapat céljait összegezte, és megvilágította, hogy miért is lehet a mostani különleges szezon a Fradi számára.
„A célkitűzésünk a bajnoki cím és a kupagyőzelem volt. Ha az utóbbi meglesz, történelmet írunk, olyan ugyanis még nem fordult elő, hogy a Ferencváros egymás után háromszor megnyerje a kupát” – mondta Orosz.

A Groupama Aréna beléptetési rendszere miatt tiltakozó, a meccsektől emiatt távol maradó szurkolókkal való tárgyalásról a következőket mondta az elnök.

Egyezségre kellene jutnunk a szurkolóinkkal ahhoz, hogy még többen legyünk, de ez az alku eddig nem köttetett meg, biztos rámegy még egy-két évünk. Abban állapodtunk meg, hogy semmiféle infót nem adunk ki erről, de korrekt beszélgetés volt. Abban reménykedem, hogy majd lesz megoldás, de ezen kell még dolgoznia mindkét félnek.”

A Ferencváros elnöke Csányi Sándorról, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökéről úgy vélekedett, hogy nagyon régóta nem volt az MLSZ-nek ilyen jó vezetője. De...

Csányi Sándor a legjobb MLSZ-elnök a rendszerváltás óta. Illethet engem kritikával, de az biztos, hogy megbízhatunk benne gazdaságilag. Rengeteg munkát belefektet, benne van a lelke, azonban borzalmas apparátus dolgozik alatta.”

Ami Gera Zoltán jövőjét illeti, Kubatov szerint a rutinos középpályás hajlik a hosszabbításra.

„A minap volt vele egy jó beszélgetésünk, akkor azt jelezte, hogy még egy évig maradna. Az is nagy kérdés, hogy mi lesz a karrierje után egy-két évvel, milyen tervei vannak. Ezt neki kell eldöntenie, de ha meg tudunk állapodni, akkor szívesen dolgoznánk együtt vele később is.”

Az NB III-as csapat következő szezontól való megszűnésével Lipcsei Péter jövője is kérdésessé vált, vele kapcsolatban Kubatov kifejtette, hogy amíg ő marad az FTC elnöke, addig Lipcseinek mindig lesz munkája a Fradinál.

Végezetül a Fradi-városról is beszélt a zöld-fehérek első embere.

„A pénzünk megvan rá, de nem akarjuk úgy elkölteni, hogy előtte ne legyen nagyon komoly előkészítő munka. Egy éve dolgozunk rajta, a koncepciók készen vannak. Ilyen sportkomplexum nincs sehol a világon, ahol 17 szakosztály kapna otthont, ennek az összehangolása történik. Abban reménykedem, hogy őszre elkezdődnek a munkálatok.”

A SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ VÁGATLANUL, AMELYBEN SZÓ ESIK KLEINHEISLERRŐL, AZ IGAZOLÁSOKRÓL ÉS A JÁTÉKVEZETŐI JAVASLATOKRÓL IS

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik