FTC: Dilaver a bosnyák válogatott kiegészítő keretében

Vágólapra másolva!
2014.12.16. 09:13
A bosnyák válogatott múlt héten kinevezett új szövetségi kapitánya, Mehmed Bazdarevic kijelölt egy úgynevezett kiegészítő keretet, melynek a Ferencváros osztrák-bosnyák védője, Emir Dilaver is tagja.

Ősszel Dilaver már nyilatkozott arról, hogy bár utánpótlás korában játszott az osztrák válogatottban, a felnőttek között már a bosnyák nemzeti csapatot választaná.

A néhány napja kinevezett új kapitány Bazdarevic a jelek szerint számol is a Ferencváros védőjével. A szakember elmondta, hogy 30-35 fős kerettel számol, ennek érdekében kijelölt egy úgynevezett kiegészítő keretet, amely azoknak a névsorát tartalmazza, akiknek az alapemberek mögött bármikor készen kell állniuk a bevetésre. Ennek a keretnek a második csapatába, ha úgy tetszik, a C-válogatottba kapott helyet Dilaver.

Sokat elmond a bosnyák válogatott erősségéről, hogy még a kiegészítő keretbe is bekerültek olyan játékosok, akik Olaszországban, Spanyolországban, Belgiumban vagy éppen Törökországban edződnek.

A BOSNYÁK VÁLOGATOTT KIEGÉSZÍTŐ KERETE
1. csapat:
Ibrahim Sehic (Qarabag), Mateo Susic (CFR Cluj), Edin Cocalic (Maccabi Haifa), Dino Arslanagic (Standard Liege), Ervin Zukanovic (Chievo), Sanel Jahic (Grasshoppers), Mario Vrancic (Paderborn), Semir Stilic (Wisla Kraków), Eldin Hadzic (Real Zaragoza), Aidin Mahmutovic (Viktoria Plzen), Milan Djuric (Cesena)
2. csapat: Jasmin Buric (Lech Poznan), Emir Dilaver (Ferencváros), Kenan Horic (Domzale), Dario Dumic (Bröndby), Gordan Bunoza (Pescara), Jasmin Scuk (Mladá Boleslav), Srdjan Grahovac (Rapid Wien), Veroljub Salatic (Grasshoppers), Kenan Kodro (Osasuna), Eldin Adilovic (Samsunspor), Haris Handzic (Ufa)

Legfrissebb hírek

A Spanyolországban edzőtáborozó Ferencváros két góllal kikapott a Holstein Kieltől

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 16:10

A csatár nem utazik a Ferencváros edzőtáborába, klubot válthat – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:44

Nemzeti Sport Gála: megjósolhatatlan, ki fut be a csapatoknál

Egyéb csapat
2026.01.08. 09:44

Válság a Fener védelmében: rutintalan saját nevelés lesz Milan Skriniar párja a Ferencváros ellen

Európa-liga
2025.11.27. 12:19

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05

A skótok szerint Robbie Keane a Celtic-kispad egyik várományosa – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.10.28. 17:21

Salzburgban is számolni kell Varga Barnabással

Európa-liga
2025.10.23. 07:40

Őrült hajrá és döntetlen a Ferencváros és a Paks rangadóján

Labdarúgó NB I
2025.10.05. 18:30
Ezek is érdekelhetik