FTC: fellebbeznek Pavlovic 3 meccses eltiltása ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.13. 18:20
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros hivatalos honlapján tudatta: fellebbez Mateo Pavlovic eltiltása ellen. Mint ismert, a Werder Brementől kölcsönvett védőt a Győri ETO elleni hazai bajnokin állították ki, majd három mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta az MLSZ.

„A második sárga lapot a labdarúgó azért kapta, mert a győri játékos lábára lépett. Valójában a labdarúgó nyilatkozata és a tv felvétel szerint is Pavlovic a szabadrúgáshoz letett labdát, illetve a szabadrúgás elvégzését figyelte, és nem azt hogy hol a lába a másik játékosnak. A játékvezetői jelentésben írt sportszerűtlen magatartás tehát nem állapítható meg, nem került bizonyításra.

A fegyelmi határozatban írt 74§ szerint durva játék akkor valósul meg, ha a labdarúgó ellenfele testi épségét veszélyezteti, illetve azt megkísérli.

A labdarúgó cselekménye, ti. hogy eltolta magáról a nyakánál a másik játékost, semmilyen módon sem veszélyeztette a másik játékos testi épségét, igy durva játékról fogalmilag sem lehet szó. Ezért fegyelmi büntetés nem szabható ki, az említett vétség nem valósult meg" – olvasható a fradi.hu-n közzétett kommünikében.avlovic a szabadrúgáshoz letett labdát, illetve a szabadrúgás elvégzését figyelte, és nem azt hogy hol a lába a másik játékosnak. A játékvezetői jelentésben írt sportszerűtlen magatartás tehát nem állapítható meg, nem került bizonyításra.

A fegyelmi határozatban írt 74§ szerint durva játék akkor valósul meg, ha a labdarúgó ellenfele testi épségét veszélyezteti, illetve azt megkísérli.

A labdarúgó cselekménye, ti. hogy eltolta magáról a nyakánál a másik játékost, semmilyen módon sem veszélyeztette a másik játékos testi épségét, igy durva játékról fogalmilag sem lehet szó. Ezért fegyelmi büntetés nem szabható ki, az említett vétség nem valósult meg" – olvasható a fradi.hu-n közzétett kommünikében.

A klub közleménye hozzáteszi: enyhítő körülmény, hogy Pavlovic megbánta tettét és hogy nem sportszerűtlen, durva játékos.

„A labdarúgó megbánta hogy eltolta magától ellenfelét. Az új közeg és új ország miatt felfokozott idegállapotban volt a labdarúgó, első mérkőzésre tekintettel nagyon stresszes állapotban is volt. Ilyen állapotában ütötte meg az ellenfél játékosa, mely a labdarúgó hazájában (is) súlyos inzultusnak számít.

A labdarúgó nem volt a szezonban kiállítva, a német Regionalliga Nord 12 találkozóján összesen 1 sárga lapos figyelmeztetésben részesült. Nem sportszerűtlen, durva játékos.
A körülmények a tárgyaláson részletezésre kerültek, azonban azok mérlegelése és határozatban történő értékelése elmaradt" – írja a fradi.hu.

A Ferencváros ma egy másik fellebbezést is intézett az MLSZ-hez: az MTK elleni örökrangadó (3–2) után kiszabott pénzbüntetés ellen is fellebbezett a zöld-fehér alakulat.

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
2025.06.16. 07:22

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

A pólóvilág tetején – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2025.06.06. 23:52

BL-címvédéssel tette igazán feledhetetlenné az idényét a Ferencváros!

Vízilabda
2025.06.01. 22:45

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Simán nyert a Fradi a Fehérvár ellen, és egy lépésre van a bajnoki címtől

Labdarúgó NB I
2025.05.18. 21:23

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
2025.05.11. 13:56

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24
Ezek is érdekelhetik