Haladás: Székelynek engedélyt adtak a tárgyalásra

Vágólapra másolva!
2012.11.26. 12:47
A Haladás labdarúgócsapatának hivatalos honlapja megerősítette a Nemzeti Sport Online értesüléseit, miszerint a szombathelyiek másodedzője, Székely Tibor az NB II-es Szigetszentmiklóssal tárgyal.  

„A hír igaz, a szigetszentmiklósi érdeklődés utánengedélyt kértem Tóth Miklós ügyvezetőigazgatótól a tárgyalásra, a lehetőségről tájékoztattam Artner Tamást is” – erősítette meg Székely Tibor a Nemzeti Sport Online értesüléseit a Haladás hivatalos honlapjának, a haladas.hu-nak. – A szigetszentmiklósiakkal túl vagyunk egy megbeszélésen, a héten pedig Tóth Miklóssal és Artner Tamással is leülünk tárgyalni a jövőmről. Jólesik, hogy Szigetszentmiklóson iselismerik az itteni munkámat, ráadásul annak idejénonnan érkeztem Szombathelyre,igaz most már gyakorlatilag itteni lakosnak mondhatom magam. Azt mindenképpen le szeretném szögezni, hogy jelenleg a Haladás szakmai stábjának vagyok a tagja, jövő nyárig érvényes kontraktus köt ide. Ugyanakkor Szigetszentmiklóson nagyonnagy a kihívás, az első ötben kell végeznie a csapatnak, és mint említettem, én korábban ott laktam, cseppet semközömbös számomra a gárda.”

„A Haladásnál viszont Artner Tamás vezetésével elkezdtünk egy olyan szakmai munkát, amely hosszú távon nagy hasznára lehet az egyesületnek,szerintem jó az irányvonal, én hiszek benne.Tamás egyébként az eredményesség mellett a klub érdekeit is nézi, ő egy igazi Hali-fan. Summa summárum: ahogy említettem, a héten leülünk a szombathelyi vezetőkkel is, utána okosabb leszek" – tette hozzá Székely.

 

Legfrissebb hírek

Női kosárlabda NB I: kiélezett meccset nyert meg a Szigetszentmiklós

Kosárlabda
2024.12.08. 17:41

A Dávid Kornél magabiztos győzelmet aratott a női kosárlabda-bajnokságban

Kosárlabda
2024.11.17. 20:21

NB II: a Haladásból igazolt középpályást a Mezőkövesd – hivatalos

Labdarúgó NB II
2024.06.25. 10:11

Női kosár NB I: Armaghani Ármin lett a Szigetszentmiklós új vezetőedzője – hivatalos

Kosárlabda
2024.06.08. 14:11

Segítség Szombathelynek, nemzetközi meccsek a Haladás Sportkomplexumban

Minden más foci
2024.05.27. 14:59

NB II: lemondott tisztségéről a Haladás ügyvezetője

Labdarúgó NB II
2024.05.10. 22:51

NB II: télen visszavonult a válogatott védő, hétvégén csereként mégis visszatért a pályára

Labdarúgó NB II
2024.04.29. 17:55

Női kosár NB I: a Szigetszentmiklós zárt a kilencedik helyen

Kosárlabda
2024.04.03. 20:16
Ezek is érdekelhetik