Újpest: Régóta készülök az NB I-re, hamar felvettem a ritmust - Dvorschák

2011.05.03. 20:43
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC 20 esztendős futballistája, Dvorschák Gábor csapata hivatalos honlapjának nyilatkozott élete negyedik élvonalbeli meccse kapcsán.  

Miután Rubus Tamás a Lombard Pápa elleni mérkőzésen combhajlítóizom-fájdalmak miatt nem tudta vállalni a játékot, Dvorschák Gábor került a kezdőcsapatba, aki meg is hálálta a bizalmat. A 20 esztendős, Újpest-nevelésű védő második alkalommal lépett pályára ebben a szezonban – összesen négy NB I-es meccsen szerepelt eddig.

„Úgy gondolom, kisebb holtpontoktól eltekintve a meccs egészében jól játszott a csapat, sok helyzetet kialakítva sikerült megszereznünk a három pontot. Örülök, hogy idén másodszor is lehetőséget kaptam az első csapatban, úgy érzem, az én szemszögemből sem sikerült rosszul a meccs – nyilatkozta a védő az ujpestfc.hu-nak. – A ritmust elég gyorsan fel tudtam venni, hiszen már régóta az első osztályra készülök. Természetesen még van hova fejlődnöm, hiszen azért voltak apróbb megingásaim, illetve a passzokat néha kicsit elkapkodtam, de úgy gondolom, a helyezkedésemmel vagy a szerelésekkel nem volt probléma. Nem volt egyszerű faladatunk Takács Zolival, hiszen Goran Mariccsal találkoztunk legtöbbet a mérkőzésen, aki remek felépítésű, gyors, és nagyon jó bal lábbal rendelkezik, de véleményem szerint megoldottuk semlegesítését.”

Dvorschák a Paks elleni szombati meccsre is kitért.

„Tudom, hogy a paksi csapat már egy ideje mumusa az Újpestnek, de ezzel nem kell foglalkoznunk. Kemény, küzdelmes, kiegyenlített mérkőzésre számítok, amelyet egy-egy villanás, egy-egy jobb teljesítmény dönthet majd el. Az biztos, hogy győzni megyünk Paksra is. Ami pedig engem illet, sok meccset játszottam szerencsére ebben a szezonban, és úgy érzem, hogy jó állapotban vagyok. Nem tudom, Rubus Tomi felépül-e a paksi meccsre, én mindenesetre készen állok az újabb feladatokra, ha a szakmai stáb is úgy gondolja" – nyilatkozta a 20 éves labdarúgó.

 

Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán: Bosszantó, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésből nyert a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
17 órája

Csontos Dominik: Most már jó lenne nyerni

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 19:57

Újpest: Muhamed Tijani szerint fontos, de nem minden a pénz – videó

Labdarúgó NB I
2026.10.08. 17:03

Felkészülés: döntetlen az Újpest és a Vidi meccsén, ikszelt az ETO is

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 16:37

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 08:22

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

Elengedheti az Újpest a stadionépítés helyszínét: „Rengeteg pénzbe kerül, el tudjuk költeni másra is”

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 15:44

Négy gól, FTC-bánat és Újpest-öröm – ilyen volt képekben az ikszes derbi a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.09.06. 22:42