Futsal: az ETO portugál trénere egyelőre nem ismeri a fő riválist

2011.02.14. 16:58
A futsalválogatott Európa-bajnoki selejtezője miatt hosszabb szünet lesz az élvonalbeli bajnokságban, ami a Rába ETO portugál trénere, Artur Melo szerint mindenképp befolyásolja a csapat felkészülését – olvasható a kisalföldi együttes hivatalos honlapján.

„Nagyon jól érzem magam Győrben, boldog vagyok, hogy itt lehetek – árulta el az etofutsal.hu-nak a szakember. – Egyre jobban együttműködünk a játékosokkal, akiket mára már megismertem és ők is megismerték az én filozófiámat és szemléletemet. Tudtam, hogy egy jó csapathoz kerülök, de bevallom, nagyon kellemes meglepetésként ért, hogy még jobbat kaptam, mint amire számítottam” – tette hozzá Artur Melo, aki szerint mindenképp befolyásolja a győriek felkészülését a válogatott szereplése miatt hosszabb bajnoki szünet.

A csapatra a szünet után nem kisebb feladat vár, mint a legnagyobb rivális, ráadásul a Berettyóújfalu új és nagyobb csarnokában.

„Előrehozott döntőnek tekintem a mérkőzést, bár nem ismerem az MVFC-t, csupán DVD-ről láttam az együttest. Ezzel szemben az ő trénerük nagyon is jól ismeri a mi játékosainkat, s ez előny lehet a számukra. Nem tudjuk, milyen lesz az új pálya, s ez is nehezítheti a felkészülést. Sőt, ahogy hallottam nincs közel Berettyóújfalu, tehát az utazás miatt is lehetnek gondjaink. Mindezek ellenére bízom a csapatunkban, amely képes legyőzni az MVFC-t még hazai környezetben is” – nyilatkozta a Rába-partiak edzője.

Legfrissebb hírek

Videó: elkaszálta, majd kétszer fejbe rúgta földön fekvő ellenfelét; öt évre eltiltották a futsalost

Minden más foci
2026.07.28. 14:14

Újpest a futsalbajnok – újra bajnokcsapat Újpesten!

Képes Sport
2026.07.24. 16:43

Koszovói, San Marinó-i és török ellenfele lesz az Újpestnek a futsal BL előselejtezőjében

Labdarúgó NB I
2026.07.08. 13:34

Suscsák Máté és Vámosi Georgina lettek az év futsalosai

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:15

A magyar női futsalválogatott ötödik lett a horvátországi felkészülési tornán

Magyar válogatott
2026.06.21. 15:42

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2026.06.13. 15:14

Kiütötte a DEAC-ot az ötödik meccsen, a Veszprém a bronzérmes a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.12. 21:06

Simán nyert Nyíregyházán, története során először bajnok az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2026.06.08. 21:37