Újpest: A második sárgámnál nagy butaságot csináltam - Tisza

2010.08.11. 14:07
Tisza Tibort kiállították az Újpest Kaposvár elleni győztes mérkőzésén, ezért a Siófok elleni következő találkozót csak a lelátóról nézheti. Az újpesti támadó csapata hivatalos honlapjának nyilatkozott a történtekről.

„Úgy gondolom, nagyon értékes három pontot szereztünk, nem sokan távoznak majd győzelemmel Kaposvárról. Nekem sajnos nem úgy ment a játék, ahogyan azt szerettem volna és ahogyan azt várják tőlem, több rossz döntést is hoztam, ez befolyásolta az egész csapat támadójátékát” – nyilatkozta Tisza.

„Az első sárga lapomnál a szabadrúgás elvégzésének helyét tettem szóvá Berger Józsefnél, de természetesen emberi hangnemben, ennek ellenére sárga lapot kaptam. A második sárgámat viszont nem akarom megmagyarázni, az a fault nagy butaság volt részemről” – értékelte a pénteki eseményeket az Újpestre visszatérő támadó.

Tisza Tibor a Siófok elleni következő bajnoki meccsről is beszélt: „Feljutó csapatról van szó, olyan játékosokkal, akik még nagyon jól tudnak építkezni az előző szezonban elért sikereikre. Biztosan nem lesz könnyű mérkőzés, de ha továbbra is szervezettek leszünk, és néhány jó egyéni teljesítményt is fel tudunk mutatni, meg tudjuk nyerni azt a meccset is.”

Legfrissebb hírek

Az Újpest mozgalmas meccsen győzte le a Debrecent a kánikulában

Labdarúgó NB I
2026.08.02. 17:30

A Valencia szerződtette az Újpest fiatalját – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.27. 19:26

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2026.07.24. 06:27

Ghánai U-válogatott csatárt igazolt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.23. 16:48

Két fiatalt elhozott Kispestről az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.22. 17:52

Csak a Honvéd kapott ki a főpróbán, a ZTE török, az Újpest bosnyák csapatot győzött le

Labdarúgó NB I
2026.07.18. 21:29

Végleg Újpesten folytatja Dombó Dávid – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.07.07. 12:11

Újabb távozók Újpesten, Piscitelli sem folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 15:08