FTC: a klub nyílt levélben tiltakozott az időpont-módosítás ellen

2010.08.17. 14:39
A Ferencváros a hivatalos honlapján nyílt levél formájában fejezte ki csalódottságát az MLSZ versenybizottsága és a Sport Tv döntése miatt, miszerint a Győr elleni augusztus 29-i bajnoki kezdési időpontját 21 órára módosították 17.30 óráról.

„Az FTC Labdarúgó Zrt. sajnálattal vette tudomásul az MLSZ versenybizottságának azon döntését, mely szerint a Sport Tv kérésének megfelelően a 2010. augusztus 29-én (vasárnap) 17.30 órára kitűzött FTC–Győri ETO NB I-es bajnoki mérkőzés kezdési időpontját 21.00 órára módosította" – olvasható az ftc.hu-n.ftc.hu-n.

A zöld-fehérek vezetői szerint e lépéssel a két klub mellett a szurkolóknak sem kedveznek az MLSZ és a Sport Tv vezetői.

„Ezzel a döntéssel az augusztus 29-i mérkőzés mindkét csapatát kedvezőtlen helyzetbe hozták, és azon lelkes szurkolóktól fosztják meg a csapatokat, amelyek időt, pénzt és energiát nem kímélve kísérik és lelkesítik a játékosokat. Mindannyian jól tudjuk – mi pedig a saját bőrünkön tapasztaljuk –, hogy ma Magyarországon egyre kevesebben járnak ki a meccsekre (következtében többek között annak is, hogy az FTC minden mérkőzését közvetíti a televízió), ezzel a döntéssel azonban távol tartják a drukkereket az Albert-stadiontól. Mint minden klubnak, nekünk is fontosak a szurkolók, a meccsre kiérkező nézők. A késői időpont azonban őket is megfosztja egy jó hangulatú szórakozási lehetőségtől az Üllői úton" – áll az FTC nyílt levelében.

Ennek ellenére a Sport Tv hivatalos közleményben tudatta, hogy nem az ő felvetésükre történt a módosítás, hanem az Európa-liga-rájátszásban érdekelt két magyar klub, a Debrecen és a Győr kérésére, hogy a csütörtök esti mérkőzésük után több idejük legyen megfelelően felkészülni a vasárnapi bajnokijukra.

Az augusztus 29-i Debrecen–Videoton meccs eredetileg 15 órától, míg a Ferencváros–Győr találkozó 17.30-tól kezdődött volna, de az MLSZ döntése értelmében előbbi 19 órakor, utóbbi pedig 21 órakor veszi majd kezdetét.

Legfrissebb hírek

Svéd játékvezetőt jelöltek a Braga–Ferencváros Európa-liga-mérkőzésre

Európa-liga
13 órája

Női NB I: az FTC legyőzte az ETO FC-t, és visszaállt az élre

Labdarúgó NB I
2026.03.14. 22:33

Lenny Joseph: Még semmi sem dőlt el!

Európa-liga
2026.03.13. 15:01

Wayne Rooney: Robbie Keane helyében nem hagynám el a Ferencvárost a Tottenhamért

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 11:57

Gróf Dávid: Robbie Keane mondta, hogy ne ünnepeljünk

Európa-liga
2026.03.13. 09:25

Carlos Vicens: A játék képe is fájhat, de a Bragánál senki sem adhatja fel!

Európa-liga
2026.03.13. 09:19

A Ferencváros kiváló védekezését dicsérik Portugáliában – lapszemle

Európa-liga
2026.03.13. 09:00

Bravúr a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.03.13. 00:43
Ezek is érdekelhetik