A Magyar Labdarúgóliga (MLL) elnöki irodájának falán óriási poszter lóg bekeretezve. Rögvest szemet szúr, hiszen azon egy ádámkosztümös fiatal férfi modell a földön kuporogva csöpp csecsemőt ringat a kezében. Szieben László, látva a csodálkozó pillantásunkat, mosolyogva kérdezi: mit gondolunk, miről mesél a hatalmas kép? Fogalmunk sincs, valljuk be őszintén. "Zoknireklám" - világosít fel bennünket az elnök, hozzátéve, hogy a poszter ebben a műfajban Oscar-díjas alkotás. Nem rossz, hiszen a modell lábán valóban ott kunkorodik a gyapjúzokni - ám magunkban azt gondoljuk, hogy a kép ihlete inkább arra hajlítja a gondolatot, bárcsak olyan szép lenne már a magyar futball, mint a kézben tartott csecsemő, és hogy a ligának is így kellene gondoskodnia a csapatairól. Mindenesetre kezdésnek jó ez a kis élcelődés, mondjuk is Szieben Lászlónak: a falán ott a zoknis láb, mi azonban úgy érkeztünk a budai hattyúházi irodájába, hogy a kérdéseinket előreszegezve nem bánunk kesztyűs kézzel a ligaelnökkel.
Csak könnyedén – Szieben László azonban már többször tapasztalhatta, hogy a magyar futballban nem a lazaság a fontos, hanem inkább az, hogy a ligaelnök elegánsan oldjon meg kínosnak tûnô ügyeket. Más kérdés, hogy mire valamit sikerül elsimítani
Csak könnyedén – Szieben László azonban már többször tapasztalhatta, hogy a magyar futballban nem a lazaság a fontos, hanem inkább az, hogy a ligaelnök elegánsan oldjon meg kínosnak tûnô ügyeket. Más kérdés, hogy mire valamit sikerül elsimítani
- Elnök úr, működik a magyar focibiznisz? - A focibizniiiisz?… - kérdez vissza az elegáns, 25 éves, azaz sok tárgyalást megélt bőrfotelben hátradőlő Szieben László, és nem pózból, hanem inkább iróniából hajlítja meg kissé hosszabban a szó végét, azaz veszi a lapot, de eztán rögvest komolyra vált. - Sajnos, jómagam ma Magyarországon egyetlen olyan, a futballban működő vállalkozásról tudok, amely adózás utáni eredménnyel zárt. Ez pedig a Debrecen. - Nem nagy dicsőség! - De nem is lebecsülendő. Húsz hónappal ezelőtt azt gondoltam, hogy egy kiszámítható és következetes központi munkával a ligából vezényelhető üzleti ágazat lesz a profifutballunk. Ma azt mondhatom, nem veszítettem el az optimizmusomat abban a tekintetben, hogy lehet rendet csinálni, viszont azt is látom, hogy ez nem mindenkinek találkozik a tetszésével, hogy mást ne mondjak, az érdekeivel… - Gondoljuk, azért nem, mert a magyar futballban egy érdek létezik: a pénz. A kívülállónak úgy tűnhet, hogy hiába az ön lelkesedése, következetessége, ezt a mocsarat lehetetlenség kristálytisztává, átláthatóvá tenni. - Pedig igenis letisztult nagyon sok minden. Ott, ahol nagyon kilógott a lóláb, már meghoztuk a magunk intézkedéseit. Persze az is igaz, ahhoz, hogy ebben a közegben eredményesen lehessen intézkedni, nagyon nagy körültekintéssel kell körbejárni egy-egy témakört, mivel itt mindenhonnan lőnek.
A népszerűség és a lövések
- Na, ez érdekes! Lőnek? Kik lőnek? És miért lőnek? Sőt miért éppen önre lőnek, hiszen az ember azt hinné, Szieben László ma népszerű vezető a magyar klubfutballban. Netán mégsem az? - A lövések minden irányból érkeznek, de éppen a kellő körültekintésünk, a minél alaposabb rákészülésünk miatt általában célt tévesztenek. De ez nincs összefüggésben az elfogadottsággal, mert - lehet, ezzel néhány embert elkeserítek - a Magyar Labdarúgóliga, valamint a liga vezetőségének népszerűségi indexe még most is magas a csapatainknál - de lehet, hogy csak azért, mert ebben a közegben nincs jobb alternatíva. - Mondjuk, a százas skálán hány százalékos ez a népszerűség? - Nyolcvan. - És? Ez jó? - Jó. Ugyanekkora volt akkor is, amikor elkezdtem a munkámat. Ez pedig annak fényében elfogadható, hogy a magyar profifutballban az elmúlt húsz hónapban hoztunk kemény, sőt népszerűtlennek tetsző döntéseket is. A futballvállalkozások tulajdonosai, vagyis azok, akik a ligával igazán szoros kapcsolatban állnak, sokkalta pozitívabban értékelik az MLL elmúlt húsz hónapban végezett munkáját, mint amennyit az előbb említett népszerűségi mutató önmagában jelez. - Az nem lehet, hogy a pozitív viszszajelzés csupán álca? Azaz a liga elnökével elhitetik, hogy kedvelik azt, amit csinál, mi több, hangoztatják, hogy elfogadják a döntéseit, csupán azért, hogy konzerválják azt a kényelmes állapotot, amikor - sarkítva a lényeget - a rossz focival is nagyot lehet szakítani? Mostanság néhány példa ismét azt mutatta: lehet trükközni - keményebben fogalmazva: csalni -, pénzeket elsíbolni. - Ha nincs a magyar profifutballban dolgozó üzeletemberek egységes akarata, ha nincs a liga által megszabott szigorú működési rend, akkor lehetne mindent homályban tartani. Én viszont úgy érzem, mi soha nem takargattunk semmit, azaz ami a nyilvánosságra tartozott, arról hírt adtunk. Nem kívánok senkit untatni azzal, hogy az elmúlt majd két év alatt hány esetben bizonyosodott be, hogy a liga következetesen betartatja a szabályokat. Gond csupán abból fakadt, hogy a jogszabályi környezet sok esetben köszönő viszonyban sincs egymással, például a sporttörvény mondjuk, a FIFA, az UEFA, az MLSZ szabályzatával. Ám mindentől függetlenül mondom: a magyar labdarúgás már elérkezett oda, hogy a profiágazatban következmények nélkül nem lehet trükközni. - Éppen ezért jobban hangoznék, ha most azt mondaná nekünk: a diktátor, a kínos ügyeket megoldó, kőkemény ligaelnök népszerűsége zéró, azaz utálják, mert szembemegy mindennel és mindenkivel… - Szerintem pedig jobban hangzik az, hogy most azt mondhatom: éppen azok körében maradt meg a liga és a ligaelnök hitelessége, akiket ez a szervezet a döntéseivel, a szabályaival, az intézkedéseivel a legjobban sanyargat. Mit kezdenék a zérus elfogadottsággal? Verném a port a mellemen, miközben a profifutballt minden meglévő nehézsége, baja, gyengesége ellenére vezetni, menedzselni kell. Azért utáljanak, mert ez jól hangzik?… ---- - Nem ezért, hanem talán azért lenne jó lenulláznia a vezetői népszerűséget, mert a futballunknak jót tenne a totális megtisztulás. - Ó, értem… Nos, szerintem a magyar futballközeg legnagyobb problémája az, hogy ilyen alapállásból állandóan újrakezdő állapotba kényszerítik. Miért nem veszik végre észre azt, hogy a lenullázás már megtörtént, és amire a sporttörvény kötelezte a sportágat, azt a futball kezdte el elsőként megvalósítani? Kegyetlen próbatétel ez, hiszen a futballunk infrastruktúrája, annak gazdasági és az előbb is említett jogi környezete, mi több, a szakmai háttere egész egyszerűen nincs összhangban azzal a szándékkal, ami az azonnali modernizációt, eredményességet és a pénzügyi Kánaán eljövetelét követeli. Örök és igaz érv, hogy egy játékos profivá válása tizenkét-tizenöt esztendőt emészt fel, a magyar futball rendszerében azonban négyévente kurzust váltva szétzilálunk egy-egy rendszert, és elölről kezdünk mindent. Ugye, önök is érzik, hogy ez mily ésszerűtlen, s mily reménytelen? Azt mondják, az lenne a jó, ha diktatúra lenne? Akkor erre én azt felelhetem: bizony diktatórikus ligaelnök vagyok, amire tanúk a kollégáim, akiktől megkövetelem a szabott rend szerinti feladat-végrehajtást. Amikor pedig megszületik egy döntés - mindegy, hogy melyik a sok közül -, és az, mondjuk, éppen a szikár szabályossága miatt ellentétes bizonyos érzelmekkel, akkor jön az a kritika, hogy nem kellene ilyen mereven, ilyen szigorúan ítélkezni, merthogy a magyar futball érdeke… Blablabla… Nos, hát ne tévedjen senki: a liga nem hatóság, a liga legfeljebb kikényszeríteni igyekszik a gazdasági megbízhatóságot mindazon futballvállalkozásoktól, amelyekkel szerződésben áll. A filozófiám egyébként ennek fényében roppant egyszerű: a szorításból nem kell engedni. Ha száz forintunk van, akkor hosszú távon nem költhetünk mindig százötvenet, hiszen ezt nemhogy a profifutball, hanem az otthoni háztartás sem bírja el. - Fújja ki magát, és gyűjtsön új erőt, mert bosszantó lesz a következő riposztunk is: nekünk úgy tűnik, hogy a magyar futballvállalkozásoknál rossz háztartást vezetnek, ugyanis száz forint helyett mindig százötvenet költenek el. Ékes példa a megannyi csapatot fenyegető csődveszély, hogy alig másfél hónapja rajtol a bajnokság, ám mást nem hallani, mint hogy Békéscsabától Zalaegerszegig elfogyott a pénz, kellene még néhány százmillió a további működéshez. Óhatatlanul felvetődik az emberben: mire fel a liga szigora, minek kéreti be a csapatokat működtető gazdasági társaságoktól az éves büdzsé tervezetét, minek a licenc, ha úgyis kapitális becsapás a vége? - Becsapás?! Ki csap be kit? A tulajdonosok döntik el, mit hogyan csinálnak. Nekünk a beadott papírok hitelességét kell megvizsgálnunk, ha valamire megvan a fedezet, vagy a fedezet ígérete, akkor nem tilthatunk. Előfordulhat, hogy valaki éppen egy évad alatt költ el ötszázmillió forintot, de lehet, hogy két és fél hónap alatt. Ez a kockázata ennek az üzletnek. A liga ajánlása már évek óta él: vagy a bevételt növeljék a csapatoknál - ami a mai magyar gazdasági környezetben a futballra kivetítve, sajnos, aligha reális igény -, vagy a kiadásokat csökkentsék. Mi több, egy korábbi ligajavaslat alapján megvan a lehetőség a fizetési sapka egységes bevezetésére, megvan a lehetőség a racionalizálásra, ám ha valaki a kockázatot vállalja, akkor tegye azt… Nem extrém módon magyar sajátosság, hogy egy csapat gazdaságilag kifullad. Előfordult már ilyesmi Ausztriában, Németországban, Spanyolországban… A profifutball üzlet, annak minden kockázatával együtt. ---- - Teljességgel elfogadható, amit mond, de akkor is feltűnő: a ligát becsapják, hiszen évről évre, hónapról hónapra, sőt mostanság napról napra fehéren feketén kiderül, nemhogy százmilliói nincsenek a futballvállalkozásoknak, hanem fillérjei is alig… Miért kell tehát hülyének nézni mindenkit, éppenséggel önt, a liga elnökét is? - Úgy tűnik, önöknél higgadtabb vagyok, és nem használok durva jelzőket, hanem azt mondom: ha be is csapják a ligát, akkor azt azzal a jó szándékkal teszik, hogy túl optimistán kalkulálnak a csapat vagy a tervezett gazdálkodásuk sikerességét illetően. Ebből a kalkulációból pedig értelemszerűen kimarad, hogy a fociban nem mindig győzhet egyszerre mindegyik csapat, márpedig a sportban mindenhol a sikerrel számolnak. No, de nem szeretnék naivnak látszani, viszont egy félreértést szeretnék végre eloszlatni: a liga nem hatóság. A liga regisztrál, mégpedig a nevezéseket, a szerződéseket, és ha úgy hozza az élet, akkor kinyitja azon kényes, megoldásért kiáltó ügyek kapuit, amelyek a nyilvánosságra tartoznak. Amit most mondok, azt kérem képletesen érteni: a liga apparátusa - húsz főről és az itt működő független testületek tagjairól van szó - így is rengeteg szennyest takarít el, ami nem csoda, hiszen évente ötezer regisztrált magyar bajnoki mérkőzés ad ehhez munkát. - Mégis ha szabadna hallani valamit a magyar futballcsapatok pénzügyeiről… - Mit akarnak erről hallani? A liga a titokgazdája is egyben a csapatoknak, és nekem ehhez kell tartanom magam. - Na, látja, lehet, éppen e nagy titkolózás miatt nem teljesen őszinte mindaz, ami a futballunk kulisszái mögött történik… - Aligha ettől. Talán más lenne a véleménye a sajtó képviselőinek is, ha a liga egyes döntései kapcsán nem negyed-, avagy fél-, hanem a teljes információk birtokában kritizálnának. - Helyben vagyunk: a sajtó. A végén még kiderül, hogy a klubvezetők, a futballban szerepet vállaló üzletemberek, a liga, illetve a ligaelnök eddigi minden döntése helyes volt, és csak azért gyenge a labdarúgásunk, azért nem tud egy egyeneset a labdába rúgni a center, azért roppannak össze az instabil alapra építkező futball-gazdasági vállalkozások, mert azok a fránya újságírók… - Ugyan már! Nem erről beszélek. Még egyszer elmondom: egy profi játékos kinevelése tizenkét, tizenöt évet emészt fel, mi - legyünk nagyvonalúak - hat esztendeje tereltük új utakra kényszerből, jogszabályi parancsra a magyar élfutballt, és máris parádés eredményeket követelnek tőlünk akár szakmai, akár gazdasági oldalon. Látom, már mondanák is, ezért megelőzőm a felvetésüket: én is azt tartom, legyen "csak" rend. De értsék meg, ezért is dolgozni kell, mégpedig sokat és következetesen, és mindez természetesen nem megy hiba nélkül… - Akkor itt álljunk is meg egy pillanatra… Önnek, az elnöknek az eddigi húsz hónapos munkálkodása alatt hány hibája volt? - Négy olyan ügy, illetve… Inkább azt mondom, hogy négy olyan döntésem volt, amelyet másként kellett volna meghoznom. - A részletek? - Nem publikusak. Ki lenne olyan bolond, hogy a hibákról beszéljen? Legyen elég annyi, hogy magamban pontosan helyre raktam mindent, az eseteknek megvannak a tanulságai. - Egyik rossz döntés sem volt olyan súlyú, hogy azt mondja: elég volt, inkább lemond? - Hajdanán éppen a Nemzeti Sportnak nyilatkozva mondtam azt: amit elterveztem, végigviszem, de ehhez két kemény, megalkuvást nem tűrő, konfliktusokkal terhelt évnek kell eltelnie. Kétezer-nyolc június végéig szól a ligaelnöki megbízatásom, és ezt kitöltöm. Hozzáteszem, ha csupán rajtam, a ligaelnökön múlna a magyar futball felemelkedése, minden rossz megszüntetése, akkor akár már most is csupa szépről és jóról kérdezhetnének. Ám, fájdalom, a magyar foci ügye nem egyszemélyes probléma. Ebben az országban sajnos még mindig nem hiszik el, hogy a jól menedzselt futball olyan közeg, amely ragyogó üzenetközvetítő. Előttem is elmondták már milliószor, de elismétlem: tőlünk távolabb nem véletlenül sztárolnak egy játékost, egy csapatot, egy, a futballal kapcsolatos kezdeményezést, nem kímélve pénzt és energiát, ugyanis ez az a befektetés, ami megtérül. Hogy - mondjuk - nem drogoznak a gyerekek, mert a futball leköti a figyelmüket, hogy nem kell kórházi ágy, mert a futballpályákon edzett egészséges emberek élnek… Szóval igazuk van azoknak, akik azt mondják, nem a játékosok zsebébe kell tenni a sok pénzt - a tehetséges, jó profi úgyis megkeresi a kenyérrevalót -, hanem az utánpótlás-nevelésre, a futballpályákat is érintő közbiztonságra és a létesítményekre kell fordítani a forintokat. Ez a futball adta közművelődés alapja, de nálunk ezt az alapot morzsolják szét újra és újra. Ma ezt mondják, egy magyar bajnoki meccsre büntetés jegyet venni. Pedig… A közbiztonságra adóágon súlyos pénzeket fizettetnek meg a polgárokkal, ám a magyar futballpályák többségének a környékén vagy a stadion belül még sincs meg a megfelelő komfortérzetük: bokáig állnak a… Ezt sportágat elhanyagolják, pedig manapság is a legnépszerűbb, a legnagyobb tömegeket megmozgató ága a magyar közéletnek. Ez van, most még el kell fogadni, hogy a mienk egy szegény ország, és szegény a futballja is, de akkor is a magyar sport ötven százalékát teszi ki létszámában. - Nos, elnök úr, kivételesen egyet-értünk, és nem is kérünk választ, ugyanis zárszónak is jó, ott kell keresni a baj forrását, hogy ebből a szegény futballból már eddig is túl sokan gazdagodtak meg… - Azért mégis kérem, hogy az enyém lehessen az utolsó szó: a meggazdagodás ugyanis relatív, én nem ismerek a magyar fociból tehetőssé lett újságírót, nézőt, játékost, edzőt, vezetőt. Bár az is igaz, a gazdagság viszonyítás kérdése, különösen Magyarországon. ---- Megy a huzavona a Diósgyőrt működtető Siófok FC Kft. klublicence miatt. A Magyar Labdarúgóliga szakemberei (mint Szieben László elmondta, a kijelölt munkatársak az UEFA szakmai képzésén mélyedtek el a témában, eddigi munkájukat Nyonban is elismeréssel említik) hoztak egy döntést, és ahhoz ragaszkodnak - és ennek lényege sommásan az lehet, hogy a miskolci futballvállalkozás a szabott határidőre nem tudta teljesíteni az évad előtt elfogadott szabályok szerinti feltételeket. A döntés, hogy a Diósgyőr nem versenyezhet tovább az Arany Ászok Ligában, sziklaszilárdan megállná a helyét, a gondot az ügyben a rossz kommunikáció jelentette (a licencbiztos ugyanis nem egyszemélyi döntést hozott, hanem "csak" egy korábbi bizottsági döntést léptetett életbe, míg a kizárásról a versenybizottságnak kellett volna határoznia), és ebből kerekedett némi bonyodalom. Mint ismert, az MLSZ elnöksége kiállt a Diósgyőr további szereplése mellett - az elmaradt, ZTE elleni bajnoki időpontjáról még nem döntött a versenybizottság -, és ennek árnyékában többen már liga kontra szövetség, mi több, Szieben László kontra Bozóky Imre harcról beszélnek. Nos, Szieben Lászlónál rákérdeztünk minderre, azonban a liga elnöke rövidre zárta ezt a témát, mondván, nincs harc, nincs rivalizálás, a Diósgyőr-ügyben a ligában és az MLSZ-ben minden lépcsőfokot megmásznak, mégpedig úgy, ahogyan arra a szabályok lehetőséget kínálnak. ---- Annyiszor elmondták már: akkor lesz minden rendben a futballunkban, ha az utca embere azt sem tudja, kik a magyar labdarúgás fontos vezetői, azaz az MLSZ, illetve a Magyar Labdarúgóliga elnöke. Nos, mi kipróbáltuk: van-e igazságtartalma ennek a megállapításnak, hiszen - ha csupán a magyar futball idegborzoló ügyeit vesszük alapul - a futballvezérek többet szerepelnek a médiumokban, mint egy tehetséges labdarúgó. Nos, cikkünk főszereplője, a ligaelnök Szieben László e tekintetben elégedett lehet: az ő nevét ugyanis kevesen ismerik…
Csetneky Nikolett (menedzser): "Ez valami friss dolog, ugye?… Elsőre Kovács Attila neve ugrik be, de ő talán korábban volt. Akkor Détári Lajos vagy Mészöly Kálmán lehet…"
Dévényi László (ápoló): "Nem tudom, de ha van, akkor teljesen felesleges a posztja. Olyan ugyanis, mint a magyar labdarúgás: egyszerűen nem létezik. Akkor meg minek lenne liga?"
Kardos László (buszsofőr): "Jó kérdés. Szieben László vagy Bozóky Imre lesz a helyes válasz. Várjon csak… Szieben László a liga elnöke. Gyakran látom a tévében magyarázkodni."
Lamos Mónika (butikos): "Jaj, jaj, jaj… Ez nem könnyű kérdés. Különben is »szőke« vagyok, és csak a külföldi focit szeretem."
Nagy Levente (zöldséges): "Azt hiszem, Bozóky Imre. Várjon… Ô az MLSZ elnöke. Akkor viszont Szieben László irányítja a ligát. Szerintem végezhetné jobban is a dolgát."
Paulovics Máté (tanuló): "Valami német fickó, Lothar Matthäus a labdarúgóliga elnöke. Hogy tévedek? Lehet… De nem igazán érdekel a magyar futball."
Völgyi Zsolt (eladó): "Esküszöm, hogy fogalmam sincs. Talán Mezey György? Nem, nem, nem… Ô már volt, arra emlékszem… Szóval nem tudom."