Gyász: elhunyt az Európa-bajnok kosaras, Hódy László

NÉMETH ANDREANÉMETH ANDREA
Vágólapra másolva!
2023.05.27. 09:46
null
Hódy László (1934–2023) (Fotó: NS-archív)<br />
Elhunyt az 1955-ben Európa-bajnok legendás kosárlabdázó, Hódy László.

 


Az 1955-ben Budapesten Európa-bajnoki címet szerző – a sportág máig legnagyobb magyar sikerét elérő – válogatott keretéből már csak ketten maradtak közöttünk: május 26-án éjjel, az ausztráliai Melbourne-ben 89. életévében elhunyt Hódy László.

Az 1952-es helsinki olimpián magyar színekben részt vevő, majd 1956-ban emigráló kosárlabdázó később az ausztrál válogatottba is bekerült, az 1964-es tokiói játékokon ausztrál színekben játszott. Kalandos, ragyogó pályájáról írt, angolul és magyarul is megjelenő önéletrajzi kötete mindkét országban nagy sikert aratott.

A rövid lefolyású, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Hódy László családja körében hunyt el Melbourne-ben, halálhírét felesége és Szegeden élő öccse, a szintén korábbi válogatott kiváló kosárlabdázó, Hódy Szabolcs is megerősítette. A magyar kosárlabdasport legendája július 10-én lett volna 89 éves.

Távoztával ketten maradtak közöttünk az 1955-ös aranycsapatból, Dallos János és Cselkó Tibor.

Legfrissebb hírek

Körmenden szenvedte el idénybeli második vereségét a Falco

Kosárlabda
6 órája

Megszakadt a Panathinaikosz jó sorozata, a Valencia állta útját a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.05. 23:08

Dől a lé, de kidőlnek – Moncz Attila publicisztikája

Amerikai sportok
2025.12.04. 23:34

A Monaco 125 pontig jutott; győzelmével élen a Hapoel Tel-Aviv a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.12.04. 22:44

Gasper Okorn: A csapat nem akkor mutatja meg a karakterét, amikor húsz ponttal vezet

Kosárlabda
2025.12.03. 09:46

Körömrágós negyedik negyedet követően legyőztük Belgiumot a férfi kosár vb-selejtezőben

Kosárlabda
2025.12.01. 22:29

Somogyi Ádám: Tudunk ennél is jobban játszani

Kosárlabda
2025.11.30. 12:00

Kosárlabda: lemondott a legendás Obradovics, úgy tűnik, nincs visszaút

Kosárlabda
2025.11.28. 17:56
Ezek is érdekelhetik