Férfi kosár NB I: „Ilyen jó hangulatot, ilyen egységet még nem tapasztaltam”

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2022.10.10. 13:03
null
A nyarát is feláldozta Krnjajszki Borisz, csak hogy jobb legyen (Fotó: Hunbasket)
Hatalmas meglepetést szerzett szombaton a Kaposvár: Szombathelyen nyert a bajnok Falco ellen. A somogyi kosárlabdacsapat magyar hátvédje, Krnjajszki Borisz általa sosem tapasztalt egységet érez csapatán.

Csupán a 2. fordulóig kellett várni arra, hogy rögzíthessük az első bomba meglepetést a férfi NB I-es bajnokságban: a Kométa Kaposvári KK 84–79-re győzött a kétszeres címvédő Falco-Vulcano Energia KC Szombathely vendégeként! Ez a teljesítmény több szempontból is szenzációnak számít.

Egyrészt mert a bajnok rendkívül erős a saját csarnokában, az előző idény alapszakaszában csak egyszer kapott ki hazai pályán (decemberben az Alba nyert 93–91-re), majd a középszakaszban minden találkozóját megnyerte az Arena Savariában. Másrészt a somogyi gárdának  –  ellentétben a sárga-feketékkel, akik győzni tudtak a fővárosban a 21 év után az élvonalba visszatérő Budapesti Honvéd ellen –  nem sikerült jól a rajt, hazai pályán kapott ki a Szolnoki Olajbányásztól. Ennek fényében óriási eredmény, hogy Krnjajszki Borisz és társai bevették Szombathelyt.

„A Szolnoktól jó meccsen kaptunk ki, ami nem szégyen, az Olaj topcsapat és erős gárda, szóval elfogadható vereség volt   – mondta a Nemzeti Sportnak a 23 éves, 190 centis korábbi utánpótlás-válogatott Krnjajszki Borisz, aki a Falco elleni sikerből 12 ponttal, hét gólpasszal és négy lepattanóval vette ki a részét.  – Az Olaj ellen is küzdöttünk végig, most is erre készültünk, de tudtuk, hogy a Falco az esélyese a találkozónak. Végig hittünk benne, hogy a kemény edzésmunka látszani fog, és kifizetődik, ebből adódóan megfelelő önbizalommal és nagy energiával kosárlabdáztunk. Az Arena Savariában nagyon nehéz nyerni, most is majdnem telt ház volt, de nem arra figyeltünk, hogy ők mit játszanak, vagy miként buzdítják őket a drukkerek, hanem csak a saját játékunkra koncentráltunk. Tudtuk, ha kizárjuk a körülményeket, előzményeket, akkor az számít, amit mi csinálunk a pályán.”

A 2019 óta Kaposváron játszó hátvéd – aki nagyszerűen indította az évadot, hiszen a Szolnok ellen is jól játszott (16 pont, három gólpassz) – arról is beszélt, hogy a jelenlegi együttes milyen jó társasággá kovácsolódott össze a nyáron.

„Szinte végig előnyben voltunk, aztán az utolsó negyedben a szombathelyiek átvették a vezetést, én pedig figyeltem az arcokat, de senkin sem láttam, hogy elbizonytalanodna, pedig a szombathelyi közönség is nagyon beleerősített   – folytatta Krnjajszki. – Mentálisan erősek voltunk, nem hatottak ránk a történések, de ez kellett is, mert ha nem lettünk volna ott eléggé fejben, sima vereséget szenvedünk. A nyáron nagy volt az átalakulás, új edző, a horvát Ivan Rudez és új légiósok is érkeztek. Néhány éve itt vagyok már, de ilyen jó hangulatot, ilyen egységet még nem tapasztaltam. Rudez mindenkinek megtalálta a helyét, s elsajátíttatta velünk azt a szemléletet, hogy úgy gondolkodjunk: bármi, ami történik, nem véletlen, mert az általunk elvégzett munkában hiszünk. Sokat segítünk egymásnak, ez alap. Persze még csak két forduló telt el, de ezt a változást már a kaposvári közönség is észrevette, érzi a jó energiákat a csapatban. A saját szerepem is változott, tulajdonképpen feláldoztam a nyarat, rengeteget dolgoztam, hogy jobb legyek, és ezáltal erősödjön a csapat. Az önbizalmamat növelte a sok meló, s a bizalmat is érzem a vezetőink, a csapattársaim, a szurkolóink részéről. Kedden a Paksot fogadjuk, s ahogy láttam, illetve tapasztaltam az ellene vívott felkészülési meccsen, stabil gárda remek magyarokkal és kiváló légiósokkal. A Falco ellen a szebbik arcunkat mutattuk, ha újra képesek leszünk erre, lesz esélyünk nyerni ellenük is!”

„A KAPOSVÁR MEGÉRDEMELTE A GYŐZELMET”

Perl Zoltán, a Falco hátvédje: – A Kaposvár megérdemelte a győzelmet. Nagyon sajnálom, hogy vereséggel nyitottuk az idényt az Arénában, mindent meg fogunk tenni, hogy javítsunk. Nem játszottunk jól, elöl-hátul sokat hibáztunk. Mondhatnám, hogy még mindig az idény, a csapatépítés elején járunk, de nem akarok kifogásokat keresni. Ez akkor sem a mi játékunk volt. Dolgoznunk kell tovább!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik