Férfi kosár Euroliga: Hanga Ádám egy hatalmas kincs – Báder Márton

Vágólapra másolva!
2023.05.22. 18:43
null
Báder Márton és Dávid Kornél is Hanga Ádám rendkívüli teljesítményéről beszélt (Fotó: Földi Imre)
Hanga Ádám egy hatalmas kincs – jelentette ki a Real Madrid friss Euroliga-győztes magyar játékosáról Báder Márton, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) elnöke.

„A Real Madrid csodával határos módon jutott el a döntőig, de ahogy a mondás tartja, tavasszal kell jól játszani. Az Olympiakosz a finálét kontrollálta, de érzésem szerint a végét elszúrta, nekünk pedig óriási szenzáció, hogy egy magyar játékossal a kezdőben Euroliga-győztest ünnepelhettünk” – mondta az M1 aktuális csatornának Báder Márton, aki szerint a sportág történetének első férfi magyar Euroliga-győzteséről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. – Van egy, a legmagasabb szinten játszó kosárlabdázónk, aki mindenki számára, az egész magyar sporttársadalomnak példaképe lehet. Aki ismeri, tudja, hogy mennyit dolgozott ezért, és milyen kiváló sportember, méltó nagykövete a magyar kosárlabdának.”

Báder Márton elmondta, Hanga a válogatottnak is hatalmas pluszt jelent, amikor rendelkezésre tud állni, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy évek óta „taposómalomban játszik”, ezért a mindenkori döntését tiszteletben tartják.

„Ő egy hatalmas kincs, amit nekünk ki kell használnunk. Szeretnénk a kosárlabdát népszerűsíteni, fejleszteni. Hanga Ádám rengeteget ad a sportágnak, szívén viseli a magyar kosárlabdát és olyan eredményeket ért el, mint korábban senki” – emelte ki az MKOSZ elnöke.

Dávid Kornél, a magyar kosárlabdázás történetének egyetlen NBA-t is megjárt játékosa szerint óriási dolog, hogy Hanga Ádámnak a Real Madriddal sikerült elhódítania az Euroliga-trófeát.

„Ez egy óriási siker, hiszen aki Európában kosárlabdázik, annak egyértelműen az Euroliga-győzelem a csúcs, amit egyébként nagyon nehéz elérni, nem véletlenül kellett ennyit várni rá. Már a négy közé jutás sem egyszerű, az addig vezető út roppant nehéz” – nyilatkozott az M1 aktuális csatornának Dávid Kornél.

Az 51 éves sportember – aki korábban ezüstéremig jutott az Euroligában – kiemelte, az ebben a sorozatban szereplő csapatoknak elképesztően nehéz dolguk van, mivel heti három mérkőzésen kell bizonyítaniuk a hazai bajnoksággal együtt, a négyes döntő idején pedig még inkább „kifacsartak” a játékosok.

Az észak-amerikai profiligában 2021-ben bajnok Milwaukee Bucks játékosmegfigyelőjeként dolgozó Dávid Kornél elárulta, ezúttal nem tudta a helyszínen megtekinteni az Euroliga négyes döntőjét – pedig Kaunasról szép emlékeket őriz, hiszen játszott a város csapatában –, de nagyon szorított honfitársa sikeréért.

„Az Olimpiakosz nagyon kemény ellenfél, a Real kétszer is kikapott tőle az idényben. Az idei Real Madriddal kapcsolatban az volt az érzésem, amikor többször is láttam élőben, hogy mindegy, mi az állás, a végén mindig nyer. Jó csapat, tele rutinos játékossal, akik közül mindig van valaki, aki hozzá tud tenni, igazából csak arra kell figyelniük, hogy a meccs közben ne legyen túl nagy a különbség. Ádám előtt pedig különösen le a kalappal, hiszen kezdőként, és ha kellett, csereként mindig a maximumot nyújtotta. Óriási dolog Magyarországról ide eljutni” – tette hozzá Dávid Kornél.

Hanga csapata, a Real Madrid 79–78-ra nyerte meg a görög Olympiakosz elleni vasárnapi finálét a férfi kosárlabda Euroliga kaunasi négyes döntőjében.

KOSÁRLABDA
FÉRFI EUROLIGA
DÖNTŐ

Olympiakosz Pireusz (görög)–Real Madrid (spanyol) 78–79 (24–17, 21–28, 18–14, 15–20)
A legjobb dobók:
Vezenkov 29, Canaan 21, McKissic 14, ill. S. Rodríguez 15, Zavares 13, Hezonja 12, Causeur 11

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik