3x3-as kosárlabda-vb: felemás rajt a nőknek Bécsben

Vágólapra másolva!
2023.05.30. 16:08
null
Eddig egy győzelem és egy vereség (Fotó: FIBA)
A mongolok legyőzése után a második mérkőzésén sima vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól a magyar női kosárlabda-válogatott a Bécsben kedden elkezdődött 3x3-as világbajnokságon.

 

A nyögvenyelős és a vártnál jóval szorosabb nyitány – együttesünk 21–19-re verte meg Mongóliát a C-csoportban – után az Egyesült Államok következett Földi Attila szövetségi edző csapata számára. A szakember láthatóan még nem dolgozta fel a mongolok elleni győzelem során történteket, még mindig bosszús volt amiatt, hogy a kelleténél görcsösebben és bátortalanabbul játszott együttese. Az amerikaiak ellen nem volt olyan győzelmi kényszerben a válogatott, mint pár órával korábban, de a pár perces csúszással kezdődő összecsapáson is beragadtunk, hamar 6–1-re vezetett az ellenfél, amely könnyű kosarakat szerzett. Sajnos a mieink sorra adták el a labdákat és pontatlanul dobtak, de Papp Dia kosaraival 6–4-re így is feljöttünk. Ezután is sok volt a magyarok által elkövetett hiba, sok ziccert dobhattak a tengerentúliak, főleg Leanne Harper. Amikor három perc volt hátra, az amerikai válogatott már tíz ponttal vezetett, s nem forgott veszélyben a sikere. Huszonhárom másodperccel a vége előtt Hailey Van Lith esett rá Pappra, ám szerencsére a magyar karmester nem sérült meg. Az biztos, hogy sokkal jobban kell játszani két nap múlva a csehek és a kanadaiak ellen ahhoz, hogy elcsípjük a továbbjutást érő helyek egyikét.

„Sikerült fejbe rúgnia a kislánynak – mondta az utolsó perces incidenssel kapcsolatban Papp a mérkőzés után néhány perccel. – Nem lehetünk elégedettek, az első meccsen nagyon idegesek voltunk, az amerikaiak ellen pedig a védekezésünkkel volt gond. Megyünk tovább, van egy pihenőnapunk, aztán a cseheket mindenképpen meg kell verni”.

KOSÁRLABDA, 3x3-AS VILÁGBAJNOKSÁG, BÉCS
Nők. C-csoport. MAGYARORSZÁG–Mongólia 21–19, Egyesült Államok–MAGYARORSZÁG 20–10,
Csehország–Kanada 20–18 – hosszabbításban, Kanada–Egyesült Államok 16–13, Csehország–Mongólia 21–10.

A magyar csapat további programja. Csütörtök. MAGYARORSZÁG–Csehország, 11.25. MAGYARORSZÁG–Kanada, 15

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik