Férfi kosár: megvan a Körmend harmadik idei edzője

2014.10.28. 09:59
Ante Perica már a harmadik edző, aki az Egis Körmend férfi kosárlabdacsapatát irányítja a szezonban, pedig pénteken még csak az ötödik tétmérkőzését játssza az együttes.

Aaron Mitchell vezetőedző irányításával kezdte el a Körmend a 2014–2015-ös szezont, azonban az amerikai három vereség után felajánlotta lemondását, és nem is marasztalta a vezetőség. A Mitchell előtt vezetőedzőként, majd az ő érkezése után másodedzőként tevékenykedő Hencsey Tamás lett a megbízott vezetőedző, ám a hétvégi fordulóban Jászberényben újra kikapott az együttes (89–80), így továbbra is nyeretlen a bajnokságban, ami a Körmenden kívül csak az újonc MAFC-ra igaz az első osztályban. Pénteken, a Zalaegerszeg elleni idegenbeli mérkőzésen viszont már a 44 éves horvát Ante Perica ül majd a kispadon.

„Egy edzésen vagyok túl, még korai lenne belemenni a részletekbe – mondta lapunknak Ante Perica hétfő este, miután befejezte első edzését Körmenden. – Két meccset láttam felvételről, biztos, hogy a védekezésen javítanunk kell, túl sok könnyű kosarat engedett eddig az együttes az ellenfeleknek. Egy-két játékost ismerek Ausztriából, a többieket egyelőre nem, de azon leszek, hogy minél hamarabb alaposan megismerjük egymást.”

Perica korábban a férfi Adria-ligában szereplő Cedevita Zagrebet és a horvát férfiválogatottat irányító Jasmin Repesa másodedzőjeként dolgozott a török Tofas Bursa és a horvát KK Split csapatainál. Vezetőedzőként aztán szlovén KK Koper, KK Elektra Sostanj és a KK Pivovarna Lasko együttesét is vezette, de Ausztriában is dolgozott, 2007-től 2009-ig volt az Oberwart Gunners vezetőedzője, majd a ciprusi Apollon Limassolnál, azt követően a horvát KK Trogirnál tevékenykedett, az elmúlt három évet pedig az osztrák Kapfenberg Bulls együttesénél töltötte. A szerződése Körmenden a mostani szezonra szól, azzal a kikötéssel, hogy a klub – a felek megállapodása alapján – január 31-ig felbonthatja.

Legfrissebb hírek

Ideje kitörni a skatulyából! – interjú Valerio-Bodon Vincenttel

Képes Sport
19 órája

A Sopron sem jelentett kihívást, továbbra is hibátlan a Paks a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.10. 20:12

Simán nyert az Olaj, továbbra is nyeretlen a Körmend a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.10.09. 19:49

Az olasz férfi kosárlabda-válogatott 19 év után visszatér Rómába

Kosárlabda
2026.10.02. 18:17

Férfi kosárlabda NB I: orrcsonttöréssel kidőlt a Szolnok légiósa

Kosárlabda
2026.09.30. 08:53

FÉRFI KOSÁRLABDA NB I, 2026–2027

Kosárlabda
2026.09.29. 08:00

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
2026.09.25. 09:37

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
2026.09.23. 11:44