Férfi kosár: a legjobb szlovák elvesztette állampolgárságát

MTI MTIMTI MTI
2013.06.11. 11:30
Várhatóan legjobb játékosa nélkül kénytelen pályára lépni a szlovák férfi kosárlabda-válogatott a 2015-ös Európa-bajnokság előselejtező mérkőzésein, mivel a csapat korábbi vezéregyénisége, Anton Gavel elveszítette szlovák állampolgárságát.

A szlovák kosárlabdasport történéseivel behatóan foglalkozó basket.sk portál a férfiválogatott új vezetőedzőjével, Miroslav Grznárral közölt beszélgetésben tesz említést arról, hogy Anton Gavel már nem játszhat a nemzeti együttesben.

„Nagy veszteség a válogatott számára, hogy Gavel nem szerepelhet, ám a szlovák állampolgársági törvény nem ismer kompromisszumokat" – mondta Miroslav Grznár, hozzátéve: már januártól egyeztettek ebben az ügyben az illetékes szlovák szaktárcával.

Gavel, akit tavaly az év kosarasának választottak hazájában, évekig a szlovák válogatott egyik legjobb játékosának számított. Négy éve igazolt a Brose Baskets Bamberghez, amellyel többször megnyerte a bajnokságot és diadalmaskodott a Német Kupában is. A 28 éves irányítót a 2011–2012-es idényben a Bundesliga legjobb védőjátékosának választották. Tavaly új, kétéves szerződést kötött a Bamberggel, és felvette a német állampolgárságot, így a hatályos szlovák állampolgársági törvény értelmében egyúttal elveszítette a szlovákot.

„Ha nem sikerül megoldanunk a helyzetet, akkor egy nagyon értékes játékost veszítünk. Pótembert keresni a helyére jelenleg lehetetlen" – kommentálta a helyzetet a topky.sk hírportálnak Jaroslav Janác, a Szlovák Kosárlabda-szövetség elnöke.

A szlovák állampolgársági törvényt 2010 tavaszán, még Robert Fico előző kormánya idején fogadta el a pozsonyi törvényhozás azt követően, hogy a magyar parlament módosította az állampolgársági törvényt, s annak alapján a határon túli magyarok egyszerűsített eljárással szerezhetik meg a magyar állampolgárságot.

A szlovák jogszabály kimondja, hogy elveszíti szlovák állampolgárságát az, aki önként egy másik ország állampolgárságát veszi fel. E törvény 2010. júliusi hatályba lépése óta 483-an vesztették el szlovák állampolgárságukat, köztük 34 felvidéki magyar.

Legfrissebb hírek

Hazai pályán egyenlített a Szombathely a férfi kosárlabda NB I döntőjében

Kosárlabda
2026.05.19. 20:05

Hanga Ádám még nem döntött a folytatásról

Kosárlabda
2026.05.19. 19:35

A Honvéd lett az ötödik a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.05.15. 19:36

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
2026.04.30. 23:20

Férfi kosárlabda NB I: ötödik meccs dönt a Kaposvár–DEAC párharcban

Kosárlabda
2026.04.27. 21:30

Száz pont fölé jutva nyert a Szeged a Pécs ellen a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2026.04.25. 19:56

Kikapott a Barcelona, a Monacóé az utolsó playoffhely a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2026.04.24. 23:33

Franciaország rendezi a 2031-es kosárlabda-világbajnokságot

Kosárlabda
2026.04.22. 14:08
Ezek is érdekelhetik