Klub-vb: bemutatkozó meccsén máris csapata vezére volt Jorginho

V. H. L.V. H. L.
2025.06.17. 11:12
null
Bemutatkozó meccsén egyből csapata vezére volt Jorginho (Fotó: Getty Images)
Nem kellett sokat várni arra, hogy az Arsenaltól érkezett Jorginho nagyot alkosson a Flamengo színeiben: a 32 éves középpályás a meccs egyik legjobbjaként gólpasszal mutatkozott be új csapatában. A játékos a Globo TV-nek elmondta: a jövőt is hasonlóan fényesnek képzeli el a riói klubnál.

Remekül debütált új csapatában Jorginho. A brazíliai Imbitubában született 57-szeres olasz válogatott védekező középpályás az Espérance Tunis ellen 2–0-ra megnyert klubvilágbajnoki mérkőzésen viselte először a Flamengo skarlátvörös-fekete mezét, s amellett, hogy remek mezőnymunkát végzett, a rióiak második góljánál ő adta a gólpasszt Luiz Araújónak.

Nem csoda hát, hogy a korábban az olasz válogatottal Európa-bajnokságot, valamint a csoportellenfél Chelsea-vel Bajnokok Ligáját, klubvilágbajnokságot, európai Szuperkupát és Európa-ligát nyerő játékos a tunéziaiak elleni mérkőzés után elégedetten nyilatkozott.

Nagyon jól éreztem magam. Az első benyomásaim nagyszerűek, csodálatos játékosokkal futballozhatok együtt, akik mind egy irányba húznak, és ugyanaz az elképzelésük a közös munkáról. Csapattársaim kiváló labdarúgók, nagyon illik a karakterük az én játékomhoz, úgy érzem, ragyogóan megleszünk” mondta a Jorginho a Globo TV-nek.

Az olasz-brazil mélységi irányító a meccs egyik legjobbja volt, annak ellenére, hogy eddig mindössze kilencszer tudott edzeni a Flamengóval.

Tisztában vagyok vele, hogy még sokat kell dolgoznom ahhoz, hogy tökéletesen beilleszkedjek, de elégedett vagyok az első meccsemmel, mert nagyon otthonosan éreztem magam. Persze nem kizárólag rajtam múlik minden, hanem azon is, hogy a csapattársak hajlandóak-e befogadni. Én mindig ott vagyok, kérdezek, beszélek, ilyen a jellemem. A legjobbat akarom a csapatnak, és teljes szívemmel azon vagyok, hogy segítsek. A többiek nagyon jól fogadtak, és hiszem, hogy ebből még csodás dolgok jönnek ki” – fogalmazott a legutóbb az Arsenal kötelékében játszó futballista.

A „Fla” 21-ese azt is elmondta: a Luiz Araújónak adott gólpassz részben az edzéseken gyakoroltakból, részben a saját stílusából adódóan jött össze.

Egy kicsit ennek, egy kicsit annak is köszönhető – jelentette ki Jorginho. – Mindenki tudja a dolgát, tudjuk, hová helyezkedjünk, a pálya bármely pontján folyjék is a játék. De azt hiszem, egy kicsit az én karakteremből is adódik, mert amikor odaérek, mindig figyelem, mi történt azelőtt, így megtalálom a helyet az ilyen típusú passzokhoz” – vélekedett a játékmester, aki legközelebb volt klubja, a Chelsea ellen húzhatja magára a „rubro-negro” mezét.

Klub-vb
2025.06.17. 07:31

Három piros lap a Boca Juniors–Benfica meccsen, kétgólos hátrányból mentettek pontot a lisszaboniak

A portugálok találatait is argentinok szerezték. A Flamengo legyőzte az Espérance-t.

 

Legfrissebb hírek

Az Everton fontos meccset nyert a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
10 órája

A visszavágót is háromgólos különbséggel nyerte meg a PSG, simán kiejtette a Chelsea-t a BL-ből

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 22:48

Nincs több labdás rituálé a nagy meccsre készülő Chelsea-nél

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 10:23

Gyökeres és a 16 éves Dowman góljával a hajrában harcolta ki a győzelmet az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.03.14. 20:40

BL: fegyelmi eljárás indul a labdaszedőt fellökő Chelsea-játékossal szemben

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 16:34

„A következő napok kulcsszava számunkra: a hit” – Chelsea-álláspont a párizsi ötös után

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 10:15

Videó: Pedro Neto ellökte a labdaszedőt, aki nagyot esett

Bajnokok Ligája
2026.03.12. 08:53

Elképesztő hibák és nagyszerű gólok, a PSG a végére kiütötte a Chelsea-t

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 23:00
Ezek is érdekelhetik