Női kézilabda: világbajnok szélsőt szerződtetett a DVSC

Vágólapra másolva!
2021.04.12. 16:20
null
Mariana Costa a DVSC-ben folytatja a pályafutását (Fotó: AFP)
A DVSC női kézilabdacsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a 28 éves világbajnok brazil jobbszélsőt, Mariana Costát.

A közlemény szerint Bánfai Kíra kölcsönszerződése az idény végén lejár, a DVSC a helyére keresett játékost, és így került képbe Mariana Costa.

A 28 éves brazil jobbszélső 20 évesen szerződött Európába, légióskodott Dániában (Vendsyssel, Nyköbing), Ausztriában (Hypo) és Romániában (Magura Cisnadie, Craiova, Gloria Bistrita) is. A brazil válogatottal világbajnokságot és Pánamerikai Játékokat nyert, klubszinten dán és osztrák bajnoknak mondhatja magát.

„Nagyon sok jót hallottam a DVSC-ről, tudom, hogy nagyon népszerű klub, amelynek komoly hagyományai vannak. Négy év után váltok a nyáron országot, az új közeg mindig nagy kihívás, de én szeretem a kihívásokat! Tudom, nagy céljai vannak a csapatnak, s ezek elérésében szeretnék segíteni azzal, hogy kétszáz százalékot nyújtok, s igyekszem egy kis brazil virtust vinni a játékba. Bízom benne, hogy szép lesz a DVSC-vel közös történetem!” – idézi a dvsckezilabda.hu Mariana Costát.

A klubhonlap hozzáteszi, a 2013-ban világbajnoki címet szerző brazil csapatból Mariana Costa a hetedik, aki Magyarországra szerződik.

A DVSC jelenleg a hetedik helyen áll az NB I-ben, a Magyar Kupában pedig a Siófokot búcsúztatva bejutott a négyes döntőbe. A csapat irányítását a nyártólSzilágyi Zoltán, a Vác vezetőedzője veszi át.Köstner Vilmos korábban jelezte, a mostani az utolsó idénye a DVSC kispadján.

Nyáron érkezik a csapatbaPlanéta Szimonetta,Vámos Míra,Szabó NinaésKorsós Dorina,utóbbi a visszavonuló Vantara-Kelemen Éva helyét veszi át a Lokiban. Visszatér a fehérorosz Karina Jezsikava, illetve távozik az argentin válogatottElke KarstenésJelena Deszpotovicsis. A montenegrói válogatott játékos a Győri ETO-ban folytatja karrierjét.

A klubhonlap beszámolója szerint Mariana Costa szerződtetésével teljessé vált a DVSC kerete a 2021–2022-es idényre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik