Női kézi: szlovákiai magyar szakember a Rosztov-Don új edzője

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.03.10. 11:32
null
Hlavaty Tamás 2018 tavaszán még Győrben dolgozott (Fotó: Török Attila)
A szlovákiai magyar Hlavaty Tamást nevezték ki a Rosztov-Don női kézilabdacsapatának megbízott vezetőedzőjévé – írja az MTI.

 

A klub szerdán jelentette be, hogy közös megegyezéssel felmondja az együttműködést a 2020 augusztusában kinevezett svéd Per Johanssonnal, akinek az irányításával tavaly ezüstérmes lett a csapat a bajnokságban. Az 51 éves tréner jelenleg hazájában tartózkodik, és az ukrajnai háború miatt, biztonsági okokból nem tér vissza Oroszországba.

A 35 éves Hlavaty korábban Mosonmagyaróváron, majd a Győri Audi ETO KC szakmai stábjában tevékenykedett, a Rosztov-Don edzői csapatában 2018 óta dolgozik, és tagja volt a tokiói olimpián ezüstérmet szerzett orosz válogatott stábjának is.

Ahogyan minden orosz válogatottat és klubcsapatot, a Rosztov-Dont is kizárták az európai porondról, így hiába jutott be a negyeddöntőbe a Bajnokok Ligájában, nem folytathatja szereplését, a hazai bajnokság azonban továbbra is zajlik.


(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik