Női kézi olimpiai sel.: Megmutattuk a világnak, hogy bármi lehetséges – Rasmussen

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2021.03.20. 12:02
null
Így ünnepelték a montenegróiak a győzelmet (Fotó: AFP)
Rögtön egy nagy meglepetéssel indult a női kézilabda olimpiai selejtező podgoricai csoportja, ugyanis a házigazda Montenegró péntek este öt góllal legyőzte az Európa-bajnok Norvégiát. A balkáni csapatot irányító Kim Rasmussen szerint megmutatták, hogy bármi lehetséges, ha a szívüket kiteszik a pályára. 

„Nem tudok nagyon mit mondani, az eredmény önmagáért beszél. A legmagasabb szinten védekeztünk, ez volt az egyetlen esélyünk a győzelemre. A kapusaink remek napot fogtak ki, jól vittük le a labdát a szélekre, minden a terveink szerint alakult” – értékelt Kim Rasmussen, majd még kiemelte:

„Nagyszerű érzés tagja lenni ennek a csapatnak – fantasztikus, ahogy a lányok küzdenek egymásért és biztatják a másikat. Jól kijövünk egymással, és most megmutattuk a kézilabdavilágnak, hogy bármi lehetséges, ha a szívünket és az érzelmeket kivisszük a pályára. Elmondtam a csapatnak a szünetben, hogy nyerhetünk, ha higgadtak maradunk, és meg tudjuk állítani a norvég rohamokat, mert tudtam, hogy képesek kellemetlen perceket okozni a számunkra. És pont ezt tettük, nyugodtak maradtunk, és megfékeztük a támadásaikat.”

Elképzelhető, hogy Montenegró már szombaton kijut az olimpiára, amennyiben Románia is legyőzi Norvégiát, azonban a korábban a magyar válogatottat is irányító Rasmussen szerint nem ebből indulnak ki: „Még nincs vége, minden eldőlhet szombaton, de közben készülünk a románokra. Megtervezzük a végső taktikát, amiben segít, hogy szünnapunk lesz.”

A pénteki meccs lefújása után a legtöbb montenegrói játékos könnyekben tört ki, látszott, mennyit jelent nekik ez a siker. A győzelemben főszerepet vállalt a hat gólig jutó jobbszélső, Jovanka Radicsevics is, aki a csapategységet emelte ki:

„Leírhatatlan örömöt érzek, büszke vagyok a csapatra, olyanok vagyunk, mint egy igazi család. Ez még csak az első lépés volt, még van egy meccsünk, de a könnyek magukért beszélnek. Nincs olyan ellenfél, amelyet ne tudnánk legyőzni, amikor ennyire egységesek vagyunk. Ugyanígy kell játszanunk Románia ellen is, de megmutattuk, hogy ez a mi otthonunk, és senki nem nyerhet itt ellenünk.”

NŐI KÉZILABDA OLIMPIAI SELEJTEZŐ
3. CSOPORT (Podgorica)

NorvégiaMontenegró 23–28 (12–13)
Ld: Aune 4, ill. Jaukovics 7, Radicsevics 6
A TOVÁBBI PROGRAM
Március 20., szombat
19.30:
Norvégia–Románia
Március 21., vasárnap

16.00: Montenegró–Románia

A csoportból az első két helyezett jut ki a 2021-re halasztott tokiói olimpiára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik