Női kézi NB I: Kovacsics nélkül lőtt 41-et az FTC a Szombathelynek

Vágólapra másolva!
2021.01.13. 19:42
A Ferencváros 41–17-re legyőzte hazai pályán a Szombathelyt a női kézilabda NB I szerdai játéknapján. A később pályára lépő Siófok odahaza szintén simán verte a Boglári Akadémiát, és a Vácnak sem okozott nehézséget a még nyeretlen sereghajtó, a Békéscsaba idegenbeli legyőzése.
Klujber Katrin hat gólt lőtt a Ferencvárosban (Fotó: Török Attila)
A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!
Klujber Katrin hat gólt lőtt a Ferencvárosban (Fotó: Török Attila) A FOTÓRA KATTINTVA KÉPGALÉRIA NYÍLIK!

A CSM Bucuresti felett aratott BL-siker után a bajnokságban a Szombathely várt az FTC-re az új borítással ellátott Elek Gyula Arénában. A román csapat elleni mérkőzés hajrájában Kovacsics Anikó bokasérülést szenvedett, ez összefüggésben lehetett azzal, hogy a zöld-fehérek első számú irányítóját a vasiak elleni találkozóra nem is nevezték.

A Ferencváros az első félidőt követően úgy vezetett hat góllal (18–12), hogy Elek Gábor a támadójátékkal nem lehetett maradéktalanul elégedett. Amíg Szucsánszki Zita, Klujber Katrin és Háfra Noémi játszott a belső posztokon, addig könnyedén születtek meg a ferencvárosi gólok, Emily Bölkkel, Alicia Stolléval és Tóth Nikolett-tel azonban megakadtak a zöld-fehérek.

A játékrész krónikájához hozzátartozott, hogy a vendégek részéről Lilija Gorilszkának megsérült a bokája, csak egy lábon szökdécselve tudta elhagyni a pályát, és a folytatásban már nem is tért vissza.

A szünet után – ahogyan arra számítani lehetett – az FTC fokozatosan leszakította magáról a fáradó és egyre erőtlenebbül támadó vendégcsapatot. A nagy különbségű siker kialakításában főszerepet játszott a remek kapusteljesítmény: Janurik Kinga az egész találkozón jól védett (sőt, még egy gólt is dobott), a hetesekre beálló Bíró Blankának pedig egyetlen gólt sem tudtak dobni a szombathelyiek öt büntetőből. Végül összesen 13 játékos osztozott a 41 hazai gólon.

5/5 – BÍRÓ BLANKÁNAK HETESBŐL NEM LEHETETT GÓLT DOBNI

Az FTC szombaton az Esbjerget fogadja a Bajnokok Ligájában, majd újabb három meccs vár rá a BL-ben.

NŐI KÉZILABDA NB I
6. FORDULÓ
FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–HUNGAST SZOMBATHELYI KKA 41–17 (18–12)
Elek Gyula Aréna,
zárt kapuk mögött. V: Rontó, Szanyi
FTC: JANURIK 1 – MALESTEIN 5 (1), HÁFRA N. 6, Kisfaludy 2, Csiszár-Szekeres, Szucsánszki 3, Schatzl Nadine 2. Csere: BÍRÓ B. (kapus), KLUJBER 6, Pásztor N. 2, Tóth N. 2, E. Bölk 3, Stolle 1, Kovács Anett 3, MÁRTON G. 5. Edző: Elek Gábor
SZOMBATHELY: K. Tomasevics – Orbán Adrienn 1, M. Agbaba 1, Szendrei, Pődör R. 1, Bandelier 1, WALD 6. Csere: Christ (kapus), Gorilszka 3, HORVÁTH P. 4, Virág N., Varga N., Bíró D. Edző: Marosán György
Az eredmény alakulása. 6. perc: 5–2. 14. p.: 12–5. 23. p.: 16–8. 34. p.: 20–15. 49. p.: 31–16
Kiállítások: 4, ill. 4 perc
Hétméteresek: 3/1, ill. 5/0
MESTERMÉRLEG
Elek Gábor:
– Figyelemre méltó, hogy a végjátékban megyünk gyorsan, pontosan, de addig kínlódunk. Dolgozunk azon, hogy ezt a végjátékot minél hosszabb időre kitoljuk.
Marosán György: – Nagyon messze van a mi tempónk a Fradiétól, más célokért küzdünk. A mi sorsunk a februári mérkőzéseken dől el, addigra kell elkészülnie a csapatnak.

EUBILITY GROUP-BÉKÉSCSABAI ENKSE–VÁCI NKSE 25–39 (9–20)
Békéscsaba,
zárt kapuk mögött. V: Altmár, Horváth M.
BÉKÉSCSABA: Mistina K. – Andróczki 2, Iván 2, TÖRÖK F. 5, J. Agbaba 2, KUKELY A. 9 (1), Kukely K. Csere: Szabó D., Csizmadia (kapusok), Giricz 1, Bucsi 1 (1), T. Petika 3, Szabó P., Szabó K. Edző: Vida Gergő
VÁC: BUKOVSZKY – Diószegi 4, Hámori 2, Helembai F. 2, Lakatos R. 3, KÁCSOR 6, RADOSZAVLJEVICS 8. Csere: Bálint A. (kapus), Bárdy 1, Szabó Laura 4 (2), Szeberényi 4, Szondi 4, Pálffy A. 1. Edző: Szilágyi Zoltán
Az eredmény alakulása. 10. perc: 2–6. 16. p.: 4–9. 20. p.: 5–13. 26. p.: 7–18. 35. p.: 13–26. 42. p.: 18–28. 49. p.: 19–32. 57. p.: 24–38
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 2/2, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG:
Vida Gergő:
– Sikerült jól segítenünk a váciak felkészülését a nemzetközi kupára. Már az elején kimaradtak a ziccereink, amelyek után rendre gólokat kaptunk. Innentől kezdve már formaság volt a találkozó, és a második félidőben látottaknak sem tudtam örülni, hiszen akkorra a Vác már valamennyire kiengedett.
Szilágyi Zoltán: – Agresszívabb, hatékonyabb volt a védekezésünk. Jól vettük fel a ellenfél átlövőit védekezésben, labdákat szereztünk, ami meghatározta a mérkőzés képét, nagy előnyre tettünk szert az első félidőben. A támadójátékkal végig elégedett voltam, a védekezésünkkel a második félidőben már kevésbé.

18. FORDULÓ
SIÓFOK KC–BOGLÁRI AKADÉMIA-SZISE 33–21 (16–12)
Siófok,
Kiss Szilárd sportcsarnok, zárt kapuk mögött. V: Nagy F., Túróczy
SIÓFOK: CSAPÓ KINCSŐ – Böhme 2, KISS N. 4 (1), Niombla 1 (1), Mazák-Németh Cs. 3, Horacek 4, Aoustin 3. Csere: Hársfalvi 2, SUCH 5, Tóth G. 3, Tomori 2, Jezic 3, Lapos 1, Juhász F. Edző: Zdravko Zovko
BOGLÁR: Gercsó – Takó 2, Faragó L., Kocsis B., Farkas J. 3 (1), MÉRAI 2, Koronczai 5 (1). Csere: Magera, Szabó Luca (kapusok), Kajdon 2, Monori, Mlinkó 4, Bánhidi 1, Juhász Gréta 2, Vajer. Edző: ifj. Kiss Szilárd
Az eredmény alakulása. 5. perc: 2–3. 11. p.: 4–6. 18. p.: 8–9. 24. p.: 13–11. 38. p.: 19–14. 45. p.: 24–14. 53. p.: 29–19
Kiállítások: 0, ill. 8 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Zdravko Zovko:
– Korrekt mérkőzést vívott a két csapat, és fontos, hogy mindenki lehetőséget kaphatott nálunk. Az első félidőben mutatott játékunk miatt nem vagyok boldog. A vasárnapi Európa-liga-meccsen több kell majd tőlünk.
Ifj. Kiss Szilárd: – Úgy készültünk, hogy kicsit megnehezítsük a Siófok dolgát, amely jobb csapat, ezt tudtuk. Az első félidőben méltó partnerek voltunk, büszke vagyok a csapatunkra. Azért akad hiányérzetem, mert az első harminc perc még szorosabb lehetett volna, a butaságainkból kaptunk gólokat. A szünet után minőségi sorcserét hajtottak végre a hazaiak.

AZ ÁLLÁS
1. Siófok 13 10 3 412–322 +90 20
2. FTC 9 9 310–186 +124 18
3. Győr 8 8 274–145 +129 16
4. Mosonmagyaróvár 8 7 1 224–215 +9 14
5. Debrecen 9 6 3 265–232 +33 12
6. MTK 8 6 2 257–240 +17 12
7. Vác 11 6 5 307–310 –3 12
8. Fehérvár 9 3 6 227–280 –53 6
9. Boglári Akadémia-SZISE 8 2 6 219–244 –25 4
10. Kisvárda 9 2 7 208–246 –38 4
11. Dunaújváros 9 2 7 224–269 –45 4
12. Érd 9 2 7 227–287 –60 4
13. Szombathely 10 2 8 254–333 –79 4
14. Békéscsaba 10 10 210–309 –99 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik